BEVEZETÉS
BEVEZETÉS
A felvilágosodás, ez a XVII. században kezdődő és az egész XVIII. században uralkodó eszmeáramlat – miként külföldön, úgy hazánkban is – magával hozta az érdeklődés felébredését, megerősödését az iránt, ami az embert körülveszi, illetőleg ami sorsának alakulását a múltban befolyásolta. A természet és jelenségei immár nem tabuk többé. A tudósok nem a bibliát tekintik a tudás fő forrásának, hanem tapasztalás, kísérletezés útján próbálják megközelíteni a valóságot. A tekintélyelvnek nincs már korlátlan érvénye. Az ember saját szemével próbál meggyőződni annak mibenlétéről és milyenségéről, ami érdekli: így nem marad meg sem hazája, sem földrésze határai közt, hanem tudományos expedíciókat szervez a világ legkülönfélébb tájaira. De nem elégíti ki tudásvágyát az, ami a Földön elérhető: fürkészi a nagyvilág, a makrokozmosz titkait is, s így felvirágzik a csillagászat. Lerázza az ember az idő korlátait is, s tudni kívánja: kik voltak ősei és testvérei. Mindez maga után vonta a hazai tudományok fejlődését. Bél Mátyás 1735-től 1742-ig sajtó alá rendezte Notitia Hungariae novae historica geographica (Az újabbkori Magyarország történelmi-földrajzi leírása) című művének öt kötetét, s ezzel megvetette a magyar földrajztudomány alapját. Ugyanő igen figyelemreméltót alkotott a történelemtudomány terén is: 1735-ben megkezdte Pozsonyban Adparatus ad historiam Hungariae (Források a magyar történelemhez) című munkája közzétételét, amivel mint az első hazai forráskiadvány-sorozattal a hazai történettudomány egyik úttörője lett. Megjelennek Pray György és Katona István történeti tanulmányai, amelyek nem csupán a maguk korában voltak jelentősek, hanem az utókorra is termékenyítőleg hatottak. Fejlődésnek indul a magyar irodalomtörténet írás is. 1711-ben megjelent, latin nyelvű Specimenjében Czvittinger Dávid 300 magyar írónak és más kiemelkedő személynek az adatait közölte, Bod Péter pedig Magyar Athenásában, 1766-ban, 500 írót mutatott be, s már nem is latin, hanem magyar nyelven. Mindennek ismeretében nyilvánvaló: elérkezett az ideje annak, hogy a magyar nyelv múltja iránti érdeklődés is felülemelkedjék a puszta fantaziálás szintjén, s meginduljanak a magyar nyelv eredetének kivizsgálására irányuló tudományos kutatások. Ennek az igénynek tett eleget Sajnovics János. Ezen kis kötetnek az a célja, hogy az ő életpályájával ismertesse meg az érdeklődőket, bemutassa tudományos munkásságát és méltassa annak jelentőségét.
Tanulmányomban sokszor utalok Sajnovics fő művére, a Demonstratióra. Utalásaim a nagyszombati kiadásra vonatkoznak, melynek rövidítéséül a Dem. jelzést használom. Egyéb rövidítés kevés fordul elő; ezek a kötet végén közölt bibliográfia segítségével külön rövidítésjegyzék nélkül is érthetők. Itt-ott szükség volt arra, hogy lapp szavakra hivatkozzam. Ezeket egyszerűsített hangalakban közlöm. Az idézett (lapp) szavakat abban a formában, amelyben Sajnovics használja őket, csak megokolt esetben, kivételesen hagytam meg.
