Csiba család. (Nagy-Abonyi).

Full text search

Csiba család. (Nagy-Abonyi).
Egyike a legrégiebb családoknak. 1299-ben III. András király Jaka, Marczel, Máté, Csyba, Bug, András, János és Musga csallóközi Fel-Abonyban lakozókat előbbi várszolgai állásukból kiemelvén, hadi érdemeikért nemességre emelte, s Fel-Abonyt is mint örökjüket szabaddá tette *. Ezek között emlitett Csyba volt őse e családnak. Előnevét a család a Pozsony megyei Csallóközben fekvő Nagy-Abonytól vette, és ott jelenleg is birtokos, valamint Komárom vármegyében is Lakon.
Fejér Cod. Dipl. tom. VI. vol. II. p. 189.
Tagjai a családnak megyei és kormányszéki hivatalokat viseltek.
Imre 1760–1770-ben m. kir. helytartósági tanácsos.
János 1760-ban Moson vármegye alispánja, utóbb (1770.) m. kir. helytartósági tanácsos.
Károly hosszú ideig (mintegy 1786-tól 1814-ig) a Dunán innen kerületi tábla ülnöke.
Ernő (Erneszt) szintén a Dunán inneni ker. táblán kezdte hivatalos pályáját 1810-dik előtt, 1844-dik előtt már ülnök volt.
A család czimere – mint a metszvény mutatja – zöld tér fölött arany oroszlán kettős hátra felemelt farkkal, első jobb lábában kivont kardot tartva. A paizs fölötti sisak koronájából vörös zubonyos hadi férfiú emelkedik ki, sárga övvel, fején prémes vörös föveggel, balkezét csipőire támasztva, jobbjában kivont kardot tart. Foszladék jobbról arany-kék, balról ezüst-vörös *.
Burgstaller: Collectio Insignium.
Valószinüleg e család sarjadéka Csiba István is, ki 1713-ban jesuita volt *; és
Horányi Memor. Hung. I. 448.
Csiba Mihály, ki 1719-ben lépett a jesuita-szerzetbe. Meghalt 1754-ben. 1728-ban Kolosvárt latinul szónoklati s költői gyakorlatokat nyomatott *.
Ugyanattól Nova Mem 732.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť