BABITS MIHÁLY: ÚJ LEONlNUSOK
BABITS MIHÁLY: ÚJ LEONlNUSOK
Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok
hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.
Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés
gyűl a vihar serege: még lila s már fekete.
Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok
csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák.
Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor;
szél jön; csattan az ég; porban a púszta vidék.
Szép est a szerelemre: jövel kegyesem kebelemre;
sír és fél a világ: jer velem, árva virág!
Mikor ölembe kaplak, zörren az üveges ablak
hajtsd a szivemre fejed; künn az eső megered.
Sűrün csillan a villám; bús szemed isteni csillám.
Míg künn csattan az ég, csókom az ajkadon ég.
Ó bár gyújtana minket, egy hamuvá teteminket
a villám, a vihar: boldog az, igy aki hal.
hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.
Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés
gyűl a vihar serege: még lila s már fekete.
Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok
csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák.
Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor;
szél jön; csattan az ég; porban a púszta vidék.
Szép est a szerelemre: jövel kegyesem kebelemre;
sír és fél a világ: jer velem, árva virág!
Mikor ölembe kaplak, zörren az üveges ablak
hajtsd a szivemre fejed; künn az eső megered.
Sűrün csillan a villám; bús szemed isteni csillám.
Míg künn csattan az ég, csókom az ajkadon ég.
Ó bár gyújtana minket, egy hamuvá teteminket
a villám, a vihar: boldog az, igy aki hal.
