Ady Endre: Az életem kertje
Kanyargós, ezer útú kertje,
Ázott levéllel bekeverte
A bércek mögől rohant szélvész.
Az Őszben százan és százan
Művész-búval vagy kackiásan,
Mintha az csak sétatér volna.
Szineit butául isszák
Szemeik a sohase tiszták,
Kik ingyen kivánják az Őszt is.
Hol valaha én jártam szebben,
Az én sok útú életemben
S nem foghatok korbácsot rájuk.
Halom-közében a Multnak,
Hol szélvészek ordítva fújnak,
Az én kertem mások prédája.
Rájuk már kacagva köszönt le,
De hogy itt egy élet ment tönkre,
Mit bánják a kedves turisták?
Ártatlanul a derék balgák,
Nem tudják vagy nem is akarják,
Hogy ez: az én Életem kertje.