BALÁZS BÉLA: RÉGI KÖNNYEK
BALÁZS BÉLA: RÉGI KÖNNYEK
Mindenhová el kellene mennem,
Hová szívem eddig sírni hordtam,
El kell vinnem, hogy nevessen ottan,
Mert ott most is siratnak még engem.
Hová szívem eddig sírni hordtam,
El kell vinnem, hogy nevessen ottan,
Mert ott most is siratnak még engem.
Régi erdőm tépett hajjal, gyásszal,
Gyászol vérző törzsével a fáknak,
Ott még most is vacognak az ágak
S régi tájak búja ideárnyal.
Gyászol vérző törzsével a fáknak,
Ott még most is vacognak az ágak
S régi tájak búja ideárnyal.
El kell mennem régi szobám látnom,
Mert ég benne még magányom vágya
Vérző lánggal. Égve maradt máglya
Istenemúlt elhagyott oltáron.
Mert ég benne még magányom vágya
Vérző lánggal. Égve maradt máglya
Istenemúlt elhagyott oltáron.
Leszedem majd gyászom lobogóit
Hogy árnyékuk rám és rád ne szórják
De hogy érjem el a régi órák
Messze uszó fekete hajóit.
Hogy árnyékuk rám és rád ne szórják
De hogy érjem el a régi órák
Messze uszó fekete hajóit.
Fehérséged fényli most a lelkem,
Hiába. Nem száradnak a könnyek,
Régi nóták, rég olvasott könyvek,
Mindíg, mindig siratnak majd engem.
Hiába. Nem száradnak a könnyek,
Régi nóták, rég olvasott könyvek,
Mindíg, mindig siratnak majd engem.
