PETERDI ISTVÁN: AKKOR MŰVÉSZ VAGY
PETERDI ISTVÁN: AKKOR MŰVÉSZ VAGY
Ha nézel, s ebből tájkép lesz, a melyben
Minden többet jelent magánál s fájdalom
Szivárog mindenből vagy mély öröm,
Melyet csak elmúlt fájdalommal mérhetsz:
Ha így van, akkor nevess életedre,
Nevesd a Napot, s a tengert, s ami nagy
S nevesd gyerekkorod emlékeit
S boldogságát szép szülői háznak
És járj széles mosollyal emberek közt
És burkolózz ebbe a nevetésbe,
Mert csak ez óv meg önnön fegyveredtől.
Minden többet jelent magánál s fájdalom
Szivárog mindenből vagy mély öröm,
Melyet csak elmúlt fájdalommal mérhetsz:
Ha így van, akkor nevess életedre,
Nevesd a Napot, s a tengert, s ami nagy
S nevesd gyerekkorod emlékeit
S boldogságát szép szülői háznak
És járj széles mosollyal emberek közt
És burkolózz ebbe a nevetésbe,
Mert csak ez óv meg önnön fegyveredtől.
Ó ember hiszed-e, hogy bús symbolumok járnak az utcán?
S embert körvonalán túl pici színes árnyék terjeng ugy-e nem?
Ugy-e, tudod ember, hogy ami jár, eleven
S agyrém: mintha titkos fluidumok vizin úsznál!
S nem tudsz ököllel vágva el, ordítni: már elég!
És mos kemény munkában akarok gyógyulni és élni!
– Jaj, hogy tudod, hogy nem lehet remélni!
Hogy százszor visszatérsz a rég mesgyére még!
– Honnan tudod? Még nem próbáltál hinni mást!
Honnan tudod, hisz szemre, mint más, ép vagy!
Lásd, kell nevetni, lásd…
S embert körvonalán túl pici színes árnyék terjeng ugy-e nem?
Ugy-e, tudod ember, hogy ami jár, eleven
S agyrém: mintha titkos fluidumok vizin úsznál!
S nem tudsz ököllel vágva el, ordítni: már elég!
És mos kemény munkában akarok gyógyulni és élni!
– Jaj, hogy tudod, hogy nem lehet remélni!
Hogy százszor visszatérsz a rég mesgyére még!
– Honnan tudod? Még nem próbáltál hinni mást!
Honnan tudod, hisz szemre, mint más, ép vagy!
Lásd, kell nevetni, lásd…
Gyerek elnéztél a sötét szobán –
Már keltek a kicsike rémek.
Ó, mely finoman mesterkedének
Esték során!…
Szüz agyvelőd, mely a villanyszikrát kisérte volna útban
S az örökké ismeretlen Minden száz titkán üdülhetett volna,
Száz képeit, alaktalan lény jármában lett nyöszörgő szolga,
Szférákon ujjonghatott: el odúkban.
Napok fényét csillárokéért adta.
Így lett a rémből fényes arcú herceg,
Így a hercegből sápadt lovag,
Így a lovagból herceglovag ember,
Így látsz hazugan, s ha most emeled szemed
Hús vér élet felé, el e magadból épült léttől,
Az a hús, az a vér irizál,
A tudomány is opalizál,
A komoly így lesz komikussá,
Művész – mosolyognod kell játékaidhoz,
Mosolyognod, hogy játszanod kell,
Hogy nap-napra faragsz komoly foglalkozást magadnak,
Mert sírni nem lehet örökké.
Már keltek a kicsike rémek.
Ó, mely finoman mesterkedének
Esték során!…
Szüz agyvelőd, mely a villanyszikrát kisérte volna útban
S az örökké ismeretlen Minden száz titkán üdülhetett volna,
Száz képeit, alaktalan lény jármában lett nyöszörgő szolga,
Szférákon ujjonghatott: el odúkban.
Napok fényét csillárokéért adta.
Így lett a rémből fényes arcú herceg,
Így a hercegből sápadt lovag,
Így a lovagból herceglovag ember,
Így látsz hazugan, s ha most emeled szemed
Hús vér élet felé, el e magadból épült léttől,
Az a hús, az a vér irizál,
A tudomány is opalizál,
A komoly így lesz komikussá,
Művész – mosolyognod kell játékaidhoz,
Mosolyognod, hogy játszanod kell,
Hogy nap-napra faragsz komoly foglalkozást magadnak,
Mert sírni nem lehet örökké.
