Babits Mihály: Palinódia
Babits Mihály: Palinódia
(Ezt a verset még 1908-ban írtam. Hogy félre ne magyarázzák, nem akartam akkor közzétenni. Most is minden félreértés elkerülése végett teszem éppen a Nyugat-ban közzé. Ma már nem is aktuális: ma már csak egy irodalomtörténeti adalék, de mint ilyen, azt hiszem, híven fejezi ki azt az elkedvetlenedést és kétséget, mely ama lázas és zavart tülekedés korában, a sok tehetségtelen divatforradalmár közt talán épp a legjobbakon erőt vett. De ezek a legjobbak nem azok voltak, akik érdekből színészies megtéréseket játszottak el.)
A Tisza partján uj kalászok érnek
de e kalász mind könnyű, magtalan,
veti fejét, engedve, bármi szélnek
s szegényes, bár ragyog, mint vertarany.
Az ily kalászok vaj kenyérig érnek?
s nem száll toklászuk léggé nyomtalan?
S ha áll is szűrüt sok meddő kalászom,
be bús lesz első őszi takarásom!
de e kalász mind könnyű, magtalan,
veti fejét, engedve, bármi szélnek
s szegényes, bár ragyog, mint vertarany.
Az ily kalászok vaj kenyérig érnek?
s nem száll toklászuk léggé nyomtalan?
S ha áll is szűrüt sok meddő kalászom,
be bús lesz első őszi takarásom!
Én mást álmodtam. Nem-hazug mezőket,
hol csüggni búzát önnön súlya ránt,
mely régi földből szívott új erőket,
szivet-szemet táplálni egyaránt.
Jó régi álmok! Kinevettem őket
s boszúlni most bánásuk ujra bánt.
Min éltem én azóta? Furdaláson.
Be bús lesz első őszi takarásom.
hol csüggni búzát önnön súlya ránt,
mely régi földből szívott új erőket,
szivet-szemet táplálni egyaránt.
Jó régi álmok! Kinevettem őket
s boszúlni most bánásuk ujra bánt.
Min éltem én azóta? Furdaláson.
Be bús lesz első őszi takarásom.
Feledhetném-e a gyász emberöltőt,
melynek sara sarkamon száradott?
a lázasajku, lázbeszédü költőt
s nyugattá veszni indult holnapot?
áldhatnám tiszta dallal még a bölcsőt,
amely magyarrá búnak ringatott?
hogy friss reménnyel kelvén akarásom,
erőm ne szegné e bús takarásom.
melynek sara sarkamon száradott?
a lázasajku, lázbeszédü költőt
s nyugattá veszni indult holnapot?
áldhatnám tiszta dallal még a bölcsőt,
amely magyarrá búnak ringatott?
hogy friss reménnyel kelvén akarásom,
erőm ne szegné e bús takarásom.
Hogy únott őszöm válván új tavaszra,
feledjem azt, hogy sáros a tavasz,
hogy ne legyek világ cégére, gazza,
hanem, minek érzem magamat, az:
magyar lélek, de nem betegnek aszva,
költő, csekély, de büszke és igaz,
hogy a világ magam-becsülni lásson,
s szerény, de áldott lenne takarásom.
feledjem azt, hogy sáros a tavasz,
hogy ne legyek világ cégére, gazza,
hanem, minek érzem magamat, az:
magyar lélek, de nem betegnek aszva,
költő, csekély, de büszke és igaz,
hogy a világ magam-becsülni lásson,
s szerény, de áldott lenne takarásom.
