1913. január 10.
1913. január 10.
Ma bírósági tárgyaláson voltam. A homályos téli napon, a piszkos odúban, a ronda asztal mellett a vaskályhával fűtött szobában gyertya fényénél végezte dolgát egy bíró. Ott körmölt és vesződött az emberekkel, a nyomorult felekkel, az ügyvédekkel… Egy bíró! Micsoda hivatás ez, milyen hatalom, milyen megtiszteltetés – emberfeletti. Engem minden igazságtalanság fellázít s kihoz a sodromból (persze leginkább az, ami velem történik) – talán azért van, hogy a bíró személyt olyan nagyra tartom, azt gondolom, bírónak és orvosnak csak a kiválasztott okos és kitűnő embereket volna szabad megtenni – elborzadok a gondolatra, hogy ostobák, tehetségtelenek és rosszindulatúak is lehetnek köztük.
Bolondok az emberek, hogy nem vigyáznak az életükre s amitől a nyugalmuk és biztonságuk függ: az igazságra. És hogy lehet igazságos a bíró, aki ilyen rettenetes módon kénytelen a dolgát végezni, mikor a csalók és a gazemberek tündéri lakásokban laknak s automobilon járnak. Az ilyen bíró, ott a dohos szobában, gyertyafény mellett, ahogy a durva munkát végzi, legalább is elkeseredett – tehát mindjárt nem igazságos.
