Bodighera, március 6.
Bodighera, március 6.
Egy öreg angol embernek, itt velem szemben, olyan végtelenül szimpatikus a feje, s olyan mosolygása van, amilyet még nem is láttam emberi arcon. Maga a jóság és komoly vidámság.
–
Lapozgatok a jegyzeteimben, nyugtalanító. Dolgozni kellene. Mi ez – ez az irtózás a munkától. Csak tervezgetés és önsanyargatás – egyszerre mindent meg akarok írni –, leülök és ha öt perc alatt nincs készen – otthagyom. Minden alkalmat megragadok, hogy kibújjak a munka kényszere alól – elmegyek sétálni, olvasok, beszélgetek –, lefekszem a díványra, elgondolkozok az emberekről és dolgokról, kétségbeesek, megvigasztalódom, nőre gondolok, kinézek az ablakon, utazási terveket csinálok, üzletek jutnak az eszembe – ez mind a munka helyett van. Ezer kifogás van és ezer mód, hogy másfelé tereljem a figyelmemet – ha pedig hetekig nem dolgozom, akkor a lelkiismeretem nyugtalankodik, hangos veszekedés zaja támad bennem – a derék és szolid jó ember szidja a másikat, a lustát, álmodozót és haszontalant. Utálatos.
