…nagyon megörültem a két levelezőlapjának. A Krisztusnak is, meg a szépasszonynak is. A Krisztus ugyan annyi van itt, mint odahaza ügyvéd, mert minden házban, minden sarokba van belőle – egész jó tisztaságszag is van az ilyen szobában. Hanem szépasszony az nincs. Abszolúte nincs! Ha a tükörbe nézek – hát elismerem magamról, hogy jó parasztpofájú bakának festek, a jobbik fajtából, mégis elepedhet az ember a nagy hazavágyakozásba, meg a nők utáni vágyakozásba. Hát a szép asszony így is jól jött.
Ne is haragudjon ezért a gondolat-gyakorlatozásért, mert eltekintve attól, hogy 22 napja a katonamagazinba kellett tenni letétbe a kis eszem, csak úgy katona a katona, de másrészt én „berájtsaft” vagyok – ez meg azt jelenti, hogy estig itt ülök a kantinban, este meg kimegyek harmadmagammal, egy német meg egy lengyel, meg én, a magyar, mondom, megyünk az erdőszélre oszt vigyázunk a hegyekre –, amelyre Ignotus úr majd elmeséli Magának, hogy nagyon magasak és nagyon közel vannak Franzensfeste-hez. Azután tudatom még, hogy itt négy olasz borzasztó zsibajjal üti az asztalt, úgy játszanak. Par oder um vagy mi a fene, de összeveszni egész jól tudnak rajta. Tegnap is puskával mentünk közibük, de már akkor pár volt – és halott. No, most képzelje el, mit fogok én elmesélni, ha hazajövök! Írni is fogok, de nem víg életről. Mert szalmában hálni, komisz menázsit enni, oszt egész nap a sarat dagasztani, hun knitt, hun nierder, hát ez nem csupa mulatság. Csináljanak belőlem haditudósítót, én már úgy megtanultam a katonáskodást, hogy gyönyörűket fognék hazudni. De így szalmáról – csak vakkantgatok, mint a kutya. Azért, kérem, csak ne sajnáljanak, mert még ebbe nem halt bele senki – eddig legalább nem. De már otthon tollas ágyban is láttam meghalni embert. Most minden intelligenciám az óra az öklömön – vagy azok a gyönyörűhazasóhajtások. Írjon, az Isten áldja meg – és küldjön újságokat –, mert olyan buta leszek már, mint egy okos tiroli. Tisztelem az Ignotus urat is, meg Osvát urat is, meg Fenyő urat is, meg jó egészséget kívánok