Havas Gyula: Robinson szigetén
Havas Gyula: Robinson szigetén
Jaj, tétlenűl elmúlnak napjaim
a végtelen világnak partjain.
a végtelen világnak partjain.
Csak állok s nézek, nézek messzire
és nem történik vélem semmise.
és nem történik vélem semmise.
A tengeren nem tűnik fel hajó,
csak néha, messze füstje elhaló,
csak néha, messze füstje elhaló,
csak néha hallik füttye, fátyolos,
a messzeség felhője fátyoloz.
a messzeség felhője fátyoloz.
A szélben sír a vágyak sóhaja,
a messzi, boldog partok óhaja.
a messzi, boldog partok óhaja.
A bánatom még meg-meglengetem
ha húll a nap a véres tengeren.
ha húll a nap a véres tengeren.
A két karom ölelni még feszűl,
ha tört tüzű, gyémántos ékszerűl
ha tört tüzű, gyémántos ékszerűl
a hold a néma űrben tündököl
s mint éji délibáb, a tünt öböl,
s mint éji délibáb, a tünt öböl,
a régi város rajza fellobog,
a régi házak és a templomok,
a régi házak és a templomok,
a régi rózsák, immár mind halott,
a táj, honnan hajóm kiringatott.
a táj, honnan hajóm kiringatott.
A csillagok még fel-feltetszenek,
ha est derűl s fanyar kéj tetszeleg:
ha est derűl s fanyar kéj tetszeleg:
egy lány ha jönne, búgna: kedvesem,
De én a mélyülő eget lesem.
De én a mélyülő eget lesem.
Állok, Robinson, árva szigeten
és tallózok a messzi sziveken.
és tallózok a messzi sziveken.
Még ver szivem s tán benne jaj zokog
s tünődve a homokba rajzolok,
s tünődve a homokba rajzolok,
vén fákba vések vágyó verseket,
vagy számlálom a szálló perceket.
vagy számlálom a szálló perceket.
Hajnalra szél jő, mindent eltemet
s a Végtelen felettem elremeg.
s a Végtelen felettem elremeg.
