6. jelenet
6. jelenet
Anna (jön): Vigyázzatok, mindjárt itt lesznek.
András (megfogja a kezét): Hát velünk mi lesz?
Anna: Hát jó lesz. Csak írjátok alá.
András (gyanakvóan): Írjak alá? És akkor hozzám ad a domnyu?
Anna (igent int).
András: Mondta?
Anna: Mondta.
András: Nekem is mondta a múlt héten. De nem hittem neki.
Anna: Máma reggel mondta, amikor látta, hogy sírok, mert én azóta mindig sírok.
András (hosszú töprengés után): Hát-hát, nem bánom. Aláírom.
Viciánu: De én nem írom alá. Én nem.
Viciánuné: Nem írod alá? Hát ekárhozzunk? Hát a mi sírunkat se szentelje majd be a pópa? Én nem adom a lelkem üdvösségét. Nem én. Nincs az a kincs.
Pappné: Az ördög áll közöttünk és az Isten között. Mit ér úgy az élet, ha el vagyunk átkozva?
András (Viciánhoz): Már mért ne írnád alá, ha mink is aláírjuk? Hát nem kell a legelő?
Viciánu (iszik): A legelő. Az már valami. Nincs olyan legelő az egész határban.
András: Nohát.
