Havas Gyula: Nyári emlék
Havas Gyula: Nyári emlék
De szép volt, istenek! A vízbe lépett
és élveteg lehúnyta szempilláit,
a zengő fény elől szemét, a szépet
hogy védje, és a víz amint csillámlik
s elönti tündöklőn a messzeséget,
elnézte fájón, álmatag, sokáig.
és élveteg lehúnyta szempilláit,
a zengő fény elől szemét, a szépet
hogy védje, és a víz amint csillámlik
s elönti tündöklőn a messzeséget,
elnézte fájón, álmatag, sokáig.
És szétbontotta két karját, a lágyat,
mely kéjesen pihent meg drága mellén,
e ragyogó két szent, szerelmes szárnyat
s úgy tetszett, elrepűl. S csak állt, ó hellén
istennő, ki egy messzi felhőn ágyat
keres, hogy ott merengjen el szerelmén.
mely kéjesen pihent meg drága mellén,
e ragyogó két szent, szerelmes szárnyat
s úgy tetszett, elrepűl. S csak állt, ó hellén
istennő, ki egy messzi felhőn ágyat
keres, hogy ott merengjen el szerelmén.
S fehérlőn az azúr felé lendülve
a két kar egybeszállt a fej felett,
egy hullám csobbant részegen csendűlve
s a parti fák jajongták: ég veled!
Tán nem láttam, csak itta részegülve
a vágy tüzes borát a képzelet.
a két kar egybeszállt a fej felett,
egy hullám csobbant részegen csendűlve
s a parti fák jajongták: ég veled!
Tán nem láttam, csak itta részegülve
a vágy tüzes borát a képzelet.
