Nagy Zoltán: A bivaly
Nagy Zoltán: A bivaly
Nyúgovó sötét alakod mint éji
Lomha bús árnyék feketéll a napnak
Langalló fényén is, a dús mezőnek
Gyenge füvében.
Lomha bús árnyék feketéll a napnak
Langalló fényén is, a dús mezőnek
Gyenge füvében.
Rezgő fényben, zöld legelőnek, rétnek
Tikkadt pompáján szemem elfáradt már:
Engedd, hadd térjen pihenőre nyúgodt
Tompa szinedre.
Tikkadt pompáján szemem elfáradt már:
Engedd, hadd térjen pihenőre nyúgodt
Tompa szinedre.
Bús, kopott s komoly, nemes úri ruhádban
Bölcs elnézéssel hagyod: untig hordják
Zöld, arany s mély kék ragyogó pompáját
Szép hiu pávák.
Bölcs elnézéssel hagyod: untig hordják
Zöld, arany s mély kék ragyogó pompáját
Szép hiu pávák.
S tán ködlő lelked fenekén kél álom
S reszket most tarkán a szivárvány fátyla
Alvó búdnak tó-tükörén, mely néz rám
Barna szemedből.
S reszket most tarkán a szivárvány fátyla
Alvó búdnak tó-tükörén, mely néz rám
Barna szemedből.
S ím felállasz! Úgy emeled, mint pelyhet,
Roppant tested bús feketéllő súlyját;
Nyakad s fejed, mint hegedűé, keccsel
Hajlik előre.
Roppant tested bús feketéllő súlyját;
Nyakad s fejed, mint hegedűé, keccsel
Hajlik előre.
- Erő! Téged lát, aki őt csodálja!
Ős szelídség vált, elegyülve véled,
S bús lemondás zord, haragos szépsége
Benne szoborrá!
Ős szelídség vált, elegyülve véled,
S bús lemondás zord, haragos szépsége
Benne szoborrá!
Mozdulatlan, ércbe faragva ott áll
S néz, koromszín bronz, a mező csendjén el,
Zöld talapzatán a halomnak búsan
S csendesen állván.
S néz, koromszín bronz, a mező csendjén el,
Zöld talapzatán a halomnak búsan
S csendesen állván.
