Lányi Sarolta: Az alkotó fegyvertelen
Lányi Sarolta: Az alkotó fegyvertelen
Tegnap még tomboltam ezerajkú nagy jajjal
szemem előtt sötétlett kínom fekete tója,
vonagló szájjal átkot harapdáltam fogam közt,
pedig, mit én alkottam, nem változhat a törvény.
szemem előtt sötétlett kínom fekete tója,
vonagló szájjal átkot harapdáltam fogam közt,
pedig, mit én alkottam, nem változhat a törvény.
Ma már tudom. Nagyon csendes lettem én mára,
csak még el-elcsodálkozom kiapadt tág szemekkel
el-eltűnődöm sok furcsaságán a világnak -
világomnak, mit én a semmiből emeltem.
csak még el-elcsodálkozom kiapadt tág szemekkel
el-eltűnődöm sok furcsaságán a világnak -
világomnak, mit én a semmiből emeltem.
Ó teremtésnek átka! ó kínzó, meddő kérdés:
miért van e világ, ha virága nincs s a tüske
mind engem tép s a szikla mind rámhengerül
s az erdő is felém borong fenyegető nyilakkal?
miért van e világ, ha virága nincs s a tüske
mind engem tép s a szikla mind rámhengerül
s az erdő is felém borong fenyegető nyilakkal?
És visszaterelném a tengert és a földet
s a tüzet s mind e virágtalan világot
vissza a feneketlen fekete űrbe, vissza,
honnan teremtő vágyam emelte káros létre.
s a tüzet s mind e virágtalan világot
vissza a feneketlen fekete űrbe, vissza,
honnan teremtő vágyam emelte káros létre.
De semmi nem lehet már semmivé itt belül.
Világom él és harcol. Örökre ellenem.
Ma még csodálkozom, el-eltünődöm rajta,
el-elferdült mosollyal, kiapadt tág szemekkel,
Világom él és harcol. Örökre ellenem.
Ma még csodálkozom, el-eltünődöm rajta,
el-elferdült mosollyal, kiapadt tág szemekkel,
holnap már, hogy ne lássak, szemeimet bezárom.
Mert, amít én alkottam, nem változik a törvény:
világom fájó fái mind, mind felém nyilaznak
és én, az alkotó, fegyvertelen vagyok.
Mert, amít én alkottam, nem változik a törvény:
világom fájó fái mind, mind felém nyilaznak
és én, az alkotó, fegyvertelen vagyok.
