Ady Endre: A megcsufolt ember
Ady Endre: A megcsufolt ember
Megcsufolt ember, ember, Ember,
Már mi régen nem voltunk jóban,
De szántalak, sajnáltalak
S néha-néha csinosítóbban
Néztem rád s kedveltelek.
Már mi régen nem voltunk jóban,
De szántalak, sajnáltalak
S néha-néha csinosítóbban
Néztem rád s kedveltelek.
Oh álmok, kedvek és kegyek
S minden, mit az Embernek adtam,
Be örökre elmultatok.
Ezt a hitványt én megsirattam?
Most érte el igazi sorsa
S most szentelem meg magamat,
Ki nem törődtem ember-sorba
S akinek mindig idegen
Volt ez a hiú, éhes csorda.
S minden, mit az Embernek adtam,
Be örökre elmultatok.
Ezt a hitványt én megsirattam?
Most érte el igazi sorsa
S most szentelem meg magamat,
Ki nem törődtem ember-sorba
S akinek mindig idegen
Volt ez a hiú, éhes csorda.
Maga-fűtötte vad pokolba
Veszett ebként belerohant,
Megcsufolt ember, ember, Ember,
Ma már nem tudok kegyelemmel,
Úgy mint régen nézni reád,
Vesszél botor, pusztulj botor.
Veszett ebként belerohant,
Megcsufolt ember, ember, Ember,
Ma már nem tudok kegyelemmel,
Úgy mint régen nézni reád,
Vesszél botor, pusztulj botor.
Szívem félősen haldokol,
Hogy ne legyen közös ezekkel,
Mert sohse volt aljas és ember,
S megérdemel egy más halált.
Hogy ne legyen közös ezekkel,
Mert sohse volt aljas és ember,
S megérdemel egy más halált.
