Kodály Zoltán: A Waldbauer-Kerpely négyes első hangversenye. Nov. 18.
Kodály Zoltán: A Waldbauer-Kerpely négyes első hangversenye. Nov. 18.
Waldbauerékat is elsöpörte a háború, s ezzel nemcsak világsikernek indult pályájuk szakadt meg; több annál, fontosabb négy ember magánügyénél. Letűnésükkel abbamaradt, ami valahogyan, lassan, mégis elkezdődött: a magyar közönség hozzánevelése a muzsika legnemesebb fajtájához.
Aggodalmas volna szerfölött, ha nem volna ennek is háborús magyarázata, hogy ekkora zenefogyasztó város, éveken át ennyire meglehetett vonósnégyes nélkül. Így is bizonyos, hogy a magasabb rendű muzsika szeretete nálunk nem valami mélyen gyökerezik. De Waldbauerék föllépte megmutatta: van közönsége a kvartett-zenének, van kiért újrakezdeni a munkát.
Aki még nem felejtett el örülni, örülhetett, hogy újra összekerültek. Eltűnhettek volna csakúgy, mint annyi más ritka növény. Magyarország virágos kertjéből; annyi kedves arc egykori vasárnap délutánjaik közönségéből. (Most eljöttek azok is: ott ültek, bár nem mindenkinek láthatóan.)
Akár a «Sors bona», akár a legeslegfőbb Parancsnok védte őket a tűzesőn keresztül: bizonyos, hogy küldetésük van, s most már embereken múlik, hogy annak is élhessenek.
Amit ma produkáltak, régi színvonalukat mechanikai tökéletességben elérte, belső kialakultságban jóval meghaladta. Pedig ez a produkció a katonai szolgálat engedte néhány szabad napnak, az ország két végéről való ünnepnapi összeutazgatásoknak eredménye.
A legmagasabb tökéletesség útja nyitva van előttük; nem kell egyéb, mint hogy hétköznapjaikat is munkájuknak szentelhessék.
*
Műsorukon a klasszikusok mellett mindig szóhoz jutott a mai kor. Ezúttal Mozarton kívül: Reger (Esz-dúr négyes) Debussy (csellószonáta). Az immár elköltözött Reger igazi germán művének elragadóan lelkes előadása közben, sok részlet szépségén meg-megcsodálkozva, Stendhal szavaira kellett gondolnunk: «Le caractčre de la beauté en Italie, c'est le petit nombre des détails et, par conséquent, la grandeur des contours.»
Debussy szonátája mintha újabb, konstruktívabb irányú fejlődésének akarna irányjelzője lenni. A címlapon, régies rajzú betűkkel, régies nyelven megígért 6 szonáta talán meglepetést hoz majd azoknak, akik oly hamar szeretnek temetni. Formátlanságtól egyébként eddig is megőrizte őt valami ősi latin örökség, még legakartabban forma nélküli darabjaiban is. Ebben a művében, a kevésbé súlyos mondanivaló mellett is, sok jó tulajdonságot találunk: tökéletes ízlést, a gondolat és forma teljes egyensúlyát, dagálytalan, precíz rövidséget, egyszerűséget és jóhangzást.
A szonáta zongoraszólamát Bartók Béla játszotta. Idestova tíz év óta a legtöbb érdekes, új zongorásmuzsika bemutatója az ő nevéhez fűződik.
