Schöpflin Aladár: Arany Jánosról
Schöpflin Aladár: Arany Jánosról
Derék kis tanulmányt adott ki Földessy Gyula. Minket legelső sorban a hangja kapott meg: az a rejtett, de erős s az elmélkedéseket átillatosító líra, amely fejtegetéseiből kiérzik. A tanulmány írója, mint a végén maga is megvallja, küzdelmeken, fiatalkori elfogultságokon és talán félreértéseken keresztül jutott el Aranyhoz s ennek a küzdelemnek az izgalmát s a végső megértés örömét érzem színre nyugodt fejtegetései mögött, ezért hat a tanulmány úgy, mint egy vallomás egy életnek fontos lelki eseményéről. Ettől kapják gondolatai, melyek nem nagyon újak, az egyéni bélyeget: akár gondolták őket már előbb mások, akár nem, az író maga gondolta át valamennyit, nem mondja utána senkinek a lelkéből, Aranyban nagy nehezen megtalált gyönyörűségéből fakadtak. A tanulmány ennélfogva eredetibb, mint akárhány más a költőről szóló írás, amelyben talán több új, még eddig nem hallott adatot vagy megfigyelést találunk.
Aranyt, mint a konzervatív világszemlélet inkarnációját fogja fel s konzervatizmusából, pszichológiailag vezeti le az epikai hitelről vallott elvét, amelyet, úgy látszik – s nem alaptalanul –, költői alkotása alapelvének tart. Sem Arany konzervatizmusa, sem az epikai hitelről való nézetének ily hangsúlyozása nem új dolog, de a kettőnek összekapcsolása, az esztétikai elvnek a költő lelki struktúrájából való megmagyarázására az írónak eredeti gondolata, tudtommal az eddigi Arany-magyarázók nem látták ily tisztán ezt a kapcsolatot.
Az Arany és Petőfi közötti párhuzamban nézetem szerint túl élesen hangsúlyozza a két költő közötti ellentétet. Nem hiszem, hogy ez az ellentét annyira világnézeti lett volna, mint Földessy állítja, én inkább csak temperamentumbelinek érzem. Eszméikben több a közösség, mint amennyit Földessy megállapít. Általában hajlama van a kategóriák kelleténél merevebb alkalmazására s ezért nem érzi ki Petőfi forradalmárságából azokat a zöngéket, amelyek egy leendő konzervatívra utalnak, sem Aranyban azokat az izgalmakat, amelyek egy leküzdött belső forradalom emlékei. Annyira tiszta tenyészetű konzervatizmus és forradalmiság, mint Földessy állítja, inkább logikai konstrukció s a valóságban nincs, éppúgy; mint ahogy pont és vonal csak a geometriában van, nem a természetben.
Vörösmartyról mondott szavai, inkább hangulatukkal, mint tartalmukkal, arra vallanak, hogy Vörösmartyhoz még nem jutott el úgy, ahogy a költő teljes megértéséhez és értékeléséhez kellene. Az olyan erősen és őszintén élvezni tudó embernek, mint ő, kívánjuk, hogy azt az életörömet is megérje valamikor.
