Bálint Aladár: Régi mesterek – régi hangszerek
Bálint Aladár: Régi mesterek – régi hangszerek
A lélek legbensőbb rejtekében, csendben, láthatatlanul ott trónol a Múlt. Csendben, láthatatlanul, de teljes erővel. Ha ünnepet ülünk, érzéseink színét, tüzét neki áldozzuk és áhítattal szemléljük mindazt, ami vele összefügg. Palotákat emelünk a Múlt tiszteletére, összehordjuk, felhalmozzuk mindazt, amit az egykori élők agya kigondolt, keze megragadott. Lábujjhegyen, suttogva haladunk el a sokszázéves holmik mellett és szemünk könnybe lábad, ha a rég elhallgatott hangszereken hervadt melódiák zendülnek fel.
A földrajztudós, a katona ha ráhajol a térképre, zöld erdők, lankák, kanyargó országutak, csillogó folyók bontakoznak ki agyában; három négy ütem a zörgő régi hangszeren és nagyapáink nagyapái sétálnak el előttünk, régi óraművek zakatolnak, postakocsis trombitál, sötét boltívek, tornyok, bástyák úsznak a ködös fantázia ezüsttaván.
Meleg és mindenképpen művészi este részesei voltunk. Landowska Wanda, Hammerschlag János, Hubay Jenő, Grümmer Pál csembalón, orgonán, hegedűn, csellón és viola di gambán XVI–XVIII. századbeli komponisták szerzeményeit mutatták be. Valósággal «bemutatták», mert e zeneműveket, elfeledett, nehezen hozzáférhető porlepte kották közül bányászták ki és túlnyomórészük a hangverseny-látogató közönség előtt teljességgel ismeretlen.
Landowska Wanda intim barátságot tart hangszerével, a clavicembalóval. Mintha nem is hangszer mellett ülne, hanem eleven emberrel folytatna meghitt szeretetteljes beszélgetést. Szokatlan elfeledkezéssel merül el hangszerébe, nem érzi a ráboruló térséget, az embereket. A kiröppenő régi melódiákat visszateregeti, körülövezi magát velük, szürcsöli, magába ömleszti azokat. Bizonyos, hogy fanatikus híve a hangszerének, mely számára egyben életcélt is jelenthet. Händel «Grobschmied» variációi, Purcell Ground című munkája üdén, sziporkázó fénnyel, táncoltak a keményen pengő merev húrokon.
Hammerschlag János (a hangverseny szervezője» orgonaszóval varázsolta vissza a régmúlt idők muzsikáját. Egész sereg apróságot, (mindmegannyi zenei nippet játszott el: Byrd, Lassus, Purcell, Le Begue, Biber feledésbe merült nevei mellett Bach és Frescobaldi szerepeltek programjában. Ritka stílusérzéssel, muzikalitással interpretálta e régi mestereket. A lomha orgonából frissen, szinte szellemes lendülettel szálltak fel e néhány ütemre terjedő melódiák, némelyike olyannak tetszhetett, mint a nehéz brokátselyem fölületén tündöklő hímzett virágszirom. Ódonságuk, időhöz kötött voltuk az érdeklődésünket nem lankasztotta. Bach E-moll fugájával és prelúdiumával tett pontot produkciója végére Hammerschlag. Egészséges, telthangzású, épkézláb munka, méltó a muzsika, az orgonajátszás halhatatlan nagymesteréhez.
Hubay Jenőnek és Grümmer Pálnak csupán a több hangszerre írt kompozíciók előadásában volt szerepe. Kitűnő kvalitásaik ezúttal is érvényesültek.
A közönség, helyesebben annak egy töredéke meghatódva emlékezett a párizsi „Société de Concerts d'Instruments Anciens” kilenc esztendővel ezelőtt tartott hasonló szellemű produkciójára. (A muzsikusok egy része már elesett.)… Kilenc esztendő hosszú idő…
