Komjáthy Aladár: Köszöntő • (Móricz Zsigmondnak)
(Móricz Zsigmondnak)
mikéntha őszre járna már;
egészségünkre adja Isten -
váljék e bőven tölt pohár.
Szomorú csillag volt az égen
vér hullt a hosszú harc alatt
feledjük el és kezdjük újra
építeni a házfalat.
remény tán mégis csak akad;
szegény magyar mivel mulasson?
szőjjön hát boldog álmokat.
Terem még bor, jó búfelejtő,
földeden gyászos Hunnia
nincs veszve addig Magyarország,
amig bora van, innia.
rajzolj egy boldog nagy hazát,
hányszor hallgattam dombok alján
suhogva pengni víg kaszát.
Aratók szivós barna népe
járt ott, míg hullt a napsugár
legénye bronz volt és a lánya
hajlékony, ringó, szép sudár.
s köny csillog, mint a harmatos
mezőn, ha jő a hajnal fénye
s édes a csönd, szép áhítatos...
nap serken ott a bíbor égen
s élet borzong a holt rögön
s ki por lett Hunnia földedért
átjárja mély, sötét öröm.
metamorfózis, körfolyam
útjain élet lesz a porból
a semmiből élet lesz olyan
törvények nagy parancsa folytán
melyeket ért a föld s az ég:
ébredj! hát ébredj! néma ország
a gyászból és könyből már elég.