Kosáryné Réz Lola: Antik tragédia
Kosáryné Réz Lola: Antik tragédia
Reggeli ködben hárman jöttek a thebai jóshoz:
Egy család: az atya, gyermeke s ifjú anya.
– Oh, jós, mondd melyikünknek árán éri be Hades
Kínzásunk? Melyiket várja rétjeire?
Hadd menjen le tehát s a kettő éljen erőben!
Átöleli kicsinyét sírva az édesanya.
Tömjén száll fel előbb, majd halkan így jön a szózat:
– Kell, hogy ti magatok adjatok áldozatot!
Válasszon kiki egyet, ki a fénybe’ maradjon
S kit senki se kívánt: vigye a Léthe vize.
Könnyez az asszony messzire nézve, majd mosolyogva
Hajtja le szőke fejét s ajkán így kel a szó:
– Gyermekemet választom én s a gyermek az apját
Boldogan éljenek ők, árny ne érje szivük.
Zordul a férfi oda se hallgat, szólva a jóshoz!
– Fiamat akarom! – Halk zaj kél a szaván,
Ködbe borul a tájék. Halvány arccal az asszony
Gyermekét öleli, búcsura nyújtva kezét
S szól, könnyes szemeit lassan férjére emelve:
– Lásd, ha szeretnél, mind éltünk volna tovább
De a szived mélyén nem volt egy sóhajod értem.
Megyek, így a halál fájdalmat nem okoz,
Csak szép kisfiamat ölemből tenni le szörnyű.
Kérlek, óva neveld s mondjon néha imát
Anyjáért, aki sírva adta neki bucsucsókját
S örökké egyedül járja a holt vizeket.
Szólt, bucsut intett s ködbe vesző árnya elenyészett.
Vígan kelt fel a nap, a templom ragyogott,
Karra vette fiát a férfi és hazaindult
S kit senki se kívánt, vitte a Léthe vize…
Egy család: az atya, gyermeke s ifjú anya.
– Oh, jós, mondd melyikünknek árán éri be Hades
Kínzásunk? Melyiket várja rétjeire?
Hadd menjen le tehát s a kettő éljen erőben!
Átöleli kicsinyét sírva az édesanya.
Tömjén száll fel előbb, majd halkan így jön a szózat:
– Kell, hogy ti magatok adjatok áldozatot!
Válasszon kiki egyet, ki a fénybe’ maradjon
S kit senki se kívánt: vigye a Léthe vize.
Könnyez az asszony messzire nézve, majd mosolyogva
Hajtja le szőke fejét s ajkán így kel a szó:
– Gyermekemet választom én s a gyermek az apját
Boldogan éljenek ők, árny ne érje szivük.
Zordul a férfi oda se hallgat, szólva a jóshoz!
– Fiamat akarom! – Halk zaj kél a szaván,
Ködbe borul a tájék. Halvány arccal az asszony
Gyermekét öleli, búcsura nyújtva kezét
S szól, könnyes szemeit lassan férjére emelve:
– Lásd, ha szeretnél, mind éltünk volna tovább
De a szived mélyén nem volt egy sóhajod értem.
Megyek, így a halál fájdalmat nem okoz,
Csak szép kisfiamat ölemből tenni le szörnyű.
Kérlek, óva neveld s mondjon néha imát
Anyjáért, aki sírva adta neki bucsucsókját
S örökké egyedül járja a holt vizeket.
Szólt, bucsut intett s ködbe vesző árnya elenyészett.
Vígan kelt fel a nap, a templom ragyogott,
Karra vette fiát a férfi és hazaindult
S kit senki se kívánt, vitte a Léthe vize…
