Faludi János: Ugrani kellene…
Faludi János: Ugrani kellene…
Fogaim sorát magam zúzom vicsorgatva
és ínyemet magam tépem és végül is
a magam vérét önthetem le kortyonkint torkomon,
amikor a levegő csiklandó, ápolt ujjait is szeretném
véres hulladékokká szaggatni szájammal.
és ínyemet magam tépem és végül is
a magam vérét önthetem le kortyonkint torkomon,
amikor a levegő csiklandó, ápolt ujjait is szeretném
véres hulladékokká szaggatni szájammal.
Keszkenőt emelek szememhez és sötétséget
szorítok rája és szikrázó, kényszerű csillagokkal
hányom tele könnyeimet. Hol a sötétség,
amikor én valami szállingozó meteor
huhogó barlang-hasában szeretném
semmitszámonnemkérő sötétben kinyújtani
tapogatódzás nélkül a tagjaimat
és szememet messze elhajítani.
szorítok rája és szikrázó, kényszerű csillagokkal
hányom tele könnyeimet. Hol a sötétség,
amikor én valami szállingozó meteor
huhogó barlang-hasában szeretném
semmitszámonnemkérő sötétben kinyújtani
tapogatódzás nélkül a tagjaimat
és szememet messze elhajítani.
Ugrani kellene valami glóriás-havú hegycsúcs
palotájának szökellő erkélyéről
a völgy párnás, szelid szoknyájára
és ott fulladozni a redők között,
temetett ajakkal, halálig.
palotájának szökellő erkélyéről
a völgy párnás, szelid szoknyájára
és ott fulladozni a redők között,
temetett ajakkal, halálig.
És akkor mostan ugorjam le az ablakomból,
amikor a bérházak falai emeletes,
éjszakai glédában állanak
és lesik a kövezeten az öngyilkosokat?
amikor a bérházak falai emeletes,
éjszakai glédában állanak
és lesik a kövezeten az öngyilkosokat?
