Zilahy Lajos: A gondolat köszöntése
Zilahy Lajos: A gondolat köszöntése
Osvát Ernőnek ajánlom
Hová a száraz, bús kenyérért bújtam
Redakciókban, lármás, szűk odúkban
Lomos, garázda asztalok felett,
Miken a perc lidérce reszketett,
Ó hányszor cseppent szívemből a vér
A le nem írott tiszta szavakért,
Amik kínlódva tüzesedtek bennem
És amiket csak kezemre leheltem,
Kezemre, amely fogta azt a tollat,
Amiért a költők mindig meglakolnak!
Míg déli árján dörgött lent az utca
Ó hányszor írtam így szívemre bukva, -
mert rohanunk mi végzetes rohammal,
A szél szívünkbe és arcunkba vagdal, -
Süvöltő, tarka zászlókat emelve
Rohanunk árkon át és rohanunk hegyre
S míg napok, évek is velünk rohannak
Mi néha oldalt nézve s integetve
Köszönünk egy-egy tiszta gondolatnak!
Redakciókban, lármás, szűk odúkban
Lomos, garázda asztalok felett,
Miken a perc lidérce reszketett,
Ó hányszor cseppent szívemből a vér
A le nem írott tiszta szavakért,
Amik kínlódva tüzesedtek bennem
És amiket csak kezemre leheltem,
Kezemre, amely fogta azt a tollat,
Amiért a költők mindig meglakolnak!
Míg déli árján dörgött lent az utca
Ó hányszor írtam így szívemre bukva, -
mert rohanunk mi végzetes rohammal,
A szél szívünkbe és arcunkba vagdal, -
Süvöltő, tarka zászlókat emelve
Rohanunk árkon át és rohanunk hegyre
S míg napok, évek is velünk rohannak
Mi néha oldalt nézve s integetve
Köszönünk egy-egy tiszta gondolatnak!
