Babits Mihály: Jó teremtés
Babits Mihály: Jó teremtés
Elhallgat a harang, s rákezdi már a dob.
A templomkupolát most festik szép pirosra,
s talán holnap már kasza villan a rozsra –
a napon állni jó, de lefeküdni jobb.
A templomkupolát most festik szép pirosra,
s talán holnap már kasza villan a rozsra –
a napon állni jó, de lefeküdni jobb.
Elhallgat a dob is, kezdi a kisbíró.
Kékben a zord paraszt, s pénzgondra veszve lelke.
Nyögnek az asszonyok: pípet kapott a csirke!
De ujjong a kalász: a napban állni jó!
Kékben a zord paraszt, s pénzgondra veszve lelke.
Nyögnek az asszonyok: pípet kapott a csirke!
De ujjong a kalász: a napban állni jó!
a napban állni jó! de leheverni jobb!
Végez a kisbíró, s most néma a vasárnap.
Boldog a gazda most, egy órácskát ha lop
s heverve nézheti, hogy kalászai állnak!
Végez a kisbíró, s most néma a vasárnap.
Boldog a gazda most, egy órácskát ha lop
s heverve nézheti, hogy kalászai állnak!
*
Óh kedvesem, nekünk kalászunk nincs: nohát
arassuk örömét a mások mezejének!
Számunkra vett a föld ily sárga, dús ruhát,
s világ gazdái mind a költők és szegények.
arassuk örömét a mások mezejének!
Számunkra vett a föld ily sárga, dús ruhát,
s világ gazdái mind a költők és szegények.
Óh kedvesem, de bús gazdák voltunk soká!
De most látod dicső termést adott az Isten!
Tavunkról a ködöt elkapta e sugár
s tükröt vet a világ kiderült lelkeinkben.
De most látod dicső termést adott az Isten!
Tavunkról a ködöt elkapta e sugár
s tükröt vet a világ kiderült lelkeinkben.
Mily varázstükör ez! kedvesem, nézz körül,
mint dús mezők fölött gazdák szemei néznek:
minden kis résznek itt van szem, aki örül,
de ki fog örülni, ha mi nem, az egésznek?
mint dús mezők fölött gazdák szemei néznek:
minden kis résznek itt van szem, aki örül,
de ki fog örülni, ha mi nem, az egésznek?
