Kovács Mária: Az „Éjszakák”-ból
ha diadalmas ragyogásoddal
átléped e szegényes háznak küszöbét
ha megcsörrented mennyei ékeségednek kössöntyűit előttem
s királyi kezeid kinyújtod vértelen kezeim felé.
és belélegzed elfojtott zokogásom édes melegét.
és elcsigázott testemen foldott rongyaimat
ha megmutogatod arannyal vert igazságaid
és a halálnak nyugalmat adó magányosságával kecsegtetsz.
mint a tűz, a víz, a fellegeket sodró szél
mert le akarod szakítani ölelő két karom az ő vállaikról
és más mosoly virágába akarod temetni
rájuk tapadó két szemem.