ALAKSZA AMBRUS: MEZÍTELEN
ALAKSZA AMBRUS: MEZÍTELEN
Érzed-e még az ibolyák
jóságos szagát?
A barna bükkfa tövében lengetik
lila fejük,
a zizegő fűszálak fölött feléd intenek –
ó, érzed-e még az ijedt ibolyák,
az ájult ibolyák jóságos szagát?
jóságos szagát?
A barna bükkfa tövében lengetik
lila fejük,
a zizegő fűszálak fölött feléd intenek –
ó, érzed-e még az ijedt ibolyák,
az ájult ibolyák jóságos szagát?
Én Gyermekem,
alkonyat, illat, íz vagy emlékeim szaván,
s im nem látod a rengeteg vadont,
a kúsza erdőt,
a zűrös, zimankós, zord, zord életem,
a húlló éveim avarját,
hogy halkan, lassan, könyörtelen beföd
s a magam temetője leszek.
alkonyat, illat, íz vagy emlékeim szaván,
s im nem látod a rengeteg vadont,
a kúsza erdőt,
a zűrös, zimankós, zord, zord életem,
a húlló éveim avarját,
hogy halkan, lassan, könyörtelen beföd
s a magam temetője leszek.
Vad, vad, vijjogó vad az őrült erdő,
a piperkőc kert, a síma salak-út
halvány semmiség háborgó hangja előtt,
de vérző szájat vág jajja szívemen,
piros, égő, csók-éhes sebet,
de ciklon dönti el bizarr fáit
s mezitelen.
a piperkőc kert, a síma salak-út
halvány semmiség háborgó hangja előtt,
de vérző szájat vág jajja szívemen,
piros, égő, csók-éhes sebet,
de ciklon dönti el bizarr fáit
s mezitelen.
Gyermekem, Leányom,
alkonyat, illat, íz vagy emlékeim szaván,
s, ó, nem látod a sűrű vadont, a kúsza erdőt,
a zordon, zordon életem,
nem látod, hogy a barna bükkfa tövében
ibolyák lengetik lila fejük.
alkonyat, illat, íz vagy emlékeim szaván,
s, ó, nem látod a sűrű vadont, a kúsza erdőt,
a zordon, zordon életem,
nem látod, hogy a barna bükkfa tövében
ibolyák lengetik lila fejük.
