IMECS BÉLA: FUTOK HOZZÁD…
IMECS BÉLA: FUTOK HOZZÁD…
Futok hozzád, mint forrás hűs vizéhez
A vándor, ki csak szomjúságot érez.
A vándor, ki csak szomjúságot érez.
Ha nem látlak, sebem tengernyi támad,
És mindegyikkel sír a vágy utánad.
És mindegyikkel sír a vágy utánad.
Szél nem sirt így esővert őszi tájon,
Hulló lomb nem zihált még így a fákon.
Hulló lomb nem zihált még így a fákon.
Lágyan ér hozzád szárnya mind e kínnak,
Így nem lep el álom, se szénaillat.
Így nem lep el álom, se szénaillat.
Mégis, kutaknál mélyebb sebeimbe
Magad-keresőn sohase tekints be,
Magad-keresőn sohase tekints be,
Ne tudd, hogy torzul benne, egyre képed,
Míg napról-napra mélyebb lesz s egészebb,
Míg napról-napra mélyebb lesz s egészebb,
Hogy nem lehetsz számomra színes álom,
Mely könnyű fénybe vonja árvaságom,
Mely könnyű fénybe vonja árvaságom,
Hogy átfonhatsz egy percre önfeledten,
Karod máskor mindig szaggatja lelkem,
Karod máskor mindig szaggatja lelkem,
Hogy csak szavadnak suttogó zenéje
Cseng s rángat engem minden néma éjbe,
Cseng s rángat engem minden néma éjbe,
S ha elmentél, az élet is megállott
És minden virág illata lepárlott.
És minden virág illata lepárlott.
És sehova se néző pusztaságban
Fojtó kínná lesz minden könnyű vágyam.
Fojtó kínná lesz minden könnyű vágyam.
És, mintha fojtó, égető sebekben
Elégett volna érted már a lelkem,
Elégett volna érted már a lelkem,
Szénné lett testtel, lelkemet keresve,
Zihálva, rángva, vágyva és elesve
Zihálva, rángva, vágyva és elesve
Futok az úton, amely egyre vérez,
Hozzád, örök forrás örök vizéhez.
Hozzád, örök forrás örök vizéhez.
