IMECS BÉLA: KŐTÖRŐ
IMECS BÉLA: KŐTÖRŐ
Könnyü léptekkel elsuhannak
Mellettem néma emberek,
Kocsik szaladnak össze-vissza,
Felbúgnak kúsza kürtjelek,
Út szélén, megfeszült karokkal
Töröm, zúzom a köveket.
Mellettem néma emberek,
Kocsik szaladnak össze-vissza,
Felbúgnak kúsza kürtjelek,
Út szélén, megfeszült karokkal
Töröm, zúzom a köveket.
Itt kész vagyok. Holnapra messze
Végzem a munkám szótlanul,
Társak jönnek itt-ott az uton,
Amely a végtelenbe fúl,
S a kalapácsom felragadja
Egy kéz, ha majd karom lehull.
Végzem a munkám szótlanul,
Társak jönnek itt-ott az uton,
Amely a végtelenbe fúl,
S a kalapácsom felragadja
Egy kéz, ha majd karom lehull.
Lehet, hogy valamikor egyszer,
Munkámból annyi ha marad,
Mikor szántóföld lesz a környék,
Hol valaki buzát arat,
Az út helyén, hol voltam egykor,
A gép egy percre elakad,
Munkámból annyi ha marad,
Mikor szántóföld lesz a környék,
Hol valaki buzát arat,
Az út helyén, hol voltam egykor,
A gép egy percre elakad,
Vagy viz mossa alá az utat,
S a medre mégis elkerül,
Vagy temető lesz itt e helyen,
Ahol küzdöttem emberül,
S alig-alig szakad fel a rög,
Mely csendesen más rögre dül.
S a medre mégis elkerül,
Vagy temető lesz itt e helyen,
Ahol küzdöttem emberül,
S alig-alig szakad fel a rög,
Mely csendesen más rögre dül.
Olykor, ha könnyes lesz az alkony,
Játszik velem a képzelet,
Midőn elnézek itt az uton
A tünő emberek felett,
S az út végét szeretném látni,
Megtudni, hogy milyen lehet?
Játszik velem a képzelet,
Midőn elnézek itt az uton
A tünő emberek felett,
S az út végét szeretném látni,
Megtudni, hogy milyen lehet?
De mindez táguló szememnek
Felvillanó játéka csak,
Sohase lankadó erővel
Karom a vad kövekre csap,
Kétségeken túl, szörnyü hittel
Épitgetem az utakat.
Felvillanó játéka csak,
Sohase lankadó erővel
Karom a vad kövekre csap,
Kétségeken túl, szörnyü hittel
Épitgetem az utakat.
