SÁGI MÁRTA: TÉL, KERESZTÉNY ÉVSZAK
SÁGI MÁRTA: TÉL, KERESZTÉNY ÉVSZAK
A dolgok elfordultak a földtől.
A tél nagy néma kolostorában
világi diszüket levetett fák
sötét apácarendje sorakozik
mozdulatlan – a vezeklő rét
kitárva fekszik az Ur előtt,
meztelen rögei vigan fogadják
a fagy kemény penitenciáját
a tavaszért és a nyárért.
világi diszüket levetett fák
sötét apácarendje sorakozik
mozdulatlan – a vezeklő rét
kitárva fekszik az Ur előtt,
meztelen rögei vigan fogadják
a fagy kemény penitenciáját
a tavaszért és a nyárért.
Ránk is vár már örökös, jó cellánk.
Két kis élő-mozgó, méltatlan ember:
oh, halkan járjunk, aszkéták, lemondók
meditálnak a dermedt csendben,
oh, álljunk meg, minden áll már köröttünk
összefogódzva, mint holt testvérek,
feloldó és elsimitó
vak-süket, hideg szintelenség
egyesit mindent csendes nyájjá,
akár az éj, a halál – – –
oh, halkan járjunk, aszkéták, lemondók
meditálnak a dermedt csendben,
oh, álljunk meg, minden áll már köröttünk
összefogódzva, mint holt testvérek,
feloldó és elsimitó
vak-süket, hideg szintelenség
egyesit mindent csendes nyájjá,
akár az éj, a halál – – –
Kedves – oh! vetkőzzük le mi is
piros husunkat, testünk melegét,
s heveredjünk közé, szinünk változott –
piros husunkat, testünk melegét,
s heveredjünk közé, szinünk változott –
A határtalan és egy akolban
kialudt, fehér báránykáin
tartván csillagkezeit
Krisztus virraszt, a csendes pásztor.
kialudt, fehér báránykáin
tartván csillagkezeit
Krisztus virraszt, a csendes pásztor.
