A NYUGAT HÍREI

Full text search

A NYUGAT HÍREI
A Nyugat a Könyvnapon. A Nyugat május 8-án és 9-én résztvett az Országos Könyvnap-akcióban; a Vilmos császár-út 34. sz. alatt levő szerkesztősége előtt pompás sátrat állított fel és a házban könyvesboltot rendezett be, amelyet a közönség, különösen előfizetőink nagy tömegben kerestek fel. A sátorban és a könyvesboltban állandóan jelen voltak a Nyugat szerkesztői és munkatársai.
Móricz Zsigmond Sárospatakon és Sátoraljaujhelyen. Május 11-én Móricz Zsigmond a sárospataki kollégium vendége volt, ahol mint az intézet régi növendékét ünnepelték és előbb a díszteremben, aztán a hangversenyteremben a Nyugatról, pataki emlékeiről és Bornemisza Elektrájáról tartott előadásait lelkesen fogadták. Május 12-én Sátoraljaujhelyen tartott Móricz Zsigmond nagysikerű előadást.
Bródy Sándor síremlékét május 25-én leplezték le a rákoskeresztúri izr. temetőben, ahol a Nyugat és az írói egyesületek nevében Móricz Zsigmond mondott sírbeszédet.
Nyugat propaganda-könyvhét. Június 2-tól a Nyugat a Vilmos császár-út 34. sz. házban a Bank-u. sarkán levő utcai helyiségben olcsó könyvhetet rendez. Árusításra kerülnek mélyen leszállított árakon – már 10 fillértől kezdve – a Nyugat íróinak művei és egyéb irodalmi értékű könyvek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť