ALAKSZA AMBRUS: AZ EMBER, KI MAGOT VETETT...
ALAKSZA AMBRUS: AZ EMBER, KI MAGOT VETETT...
Ősszel megindul,
a barázda mentén lépeget a magvető,
erős karját kinyújtja gyakran: szórva életet
s a nap még-meleg szaván búza tápászkodik,
a barázda mentén lépeget a magvető,
erős karját kinyújtja gyakran: szórva életet
s a nap még-meleg szaván búza tápászkodik,
a tél hóban füröszti sarjú szárait,
aztán szagos esővel szoptatja a tavasz,
az ember, ki magot vetett
gyámoltalan, ha ver a jég, fekete felhő megfakad
villan és reszket,
aztán szagos esővel szoptatja a tavasz,
az ember, ki magot vetett
gyámoltalan, ha ver a jég, fekete felhő megfakad
villan és reszket,
a junius sárga, szépséges nyár,
imhol pacsirta énekel, lobbanván pipacs-tüzek,
az ember, ki magot vetett, gőgös
és arat,
imhol pacsirta énekel, lobbanván pipacs-tüzek,
az ember, ki magot vetett, gőgös
és arat,
a Tisza fennen forgatja a malom kerekét,
síma a víz
alkonyat fülik, lila zivatar,
a molnár csak ül, néz és pipázgat,
síma a víz
alkonyat fülik, lila zivatar,
a molnár csak ül, néz és pipázgat,
az asszony karja meztelen,
dagaszt,
fiak éhes száját érzi mellein
és mosolyog,
szakajtja, altatja kenyerét;
nyögvén ágyán
nem hiába szült im gyermeket,
most boldog,
dagaszt,
fiak éhes száját érzi mellein
és mosolyog,
szakajtja, altatja kenyerét;
nyögvén ágyán
nem hiába szült im gyermeket,
most boldog,
Úrangyalát kondítván a harang
kenyér terül az asztalon,
mindenki szivében éhség
és áhítat,
kenyér terül az asztalon,
mindenki szivében éhség
és áhítat,
az ember, ki magot vetett
kezébe veszi,
elméláz egy pillanatig,
azután megszegi.
kezébe veszi,
elméláz egy pillanatig,
azután megszegi.
(Kenderes)
