GYÖRGY OSZKÁR: A CSALÁS
GYÖRGY OSZKÁR: A CSALÁS
Ha hazatérve, ebédre asztalunkhoz ülök:
apa, király, körülem kis családom,
lesem, nem látják-e, ahogy én néha látom,
a rút csalást a gyermekek, akiket
asztalomhoz és életembe híttam,
s az asszony is, akinek életébe
égettem vakmerőn, hogy sorsa itt van,
– s most fáj, ha csupasz szemem szemükhöz ér,
s kezembe reszket a fölemelt kenyér.
apa, király, körülem kis családom,
lesem, nem látják-e, ahogy én néha látom,
a rút csalást a gyermekek, akiket
asztalomhoz és életembe híttam,
s az asszony is, akinek életébe
égettem vakmerőn, hogy sorsa itt van,
– s most fáj, ha csupasz szemem szemükhöz ér,
s kezembe reszket a fölemelt kenyér.
