TÖRÖK SOPHIE: FOSZLIK A VALÓSÁG…
TÖRÖK SOPHIE: FOSZLIK A VALÓSÁG…
A víz már ajkamig ér
már sikoltani se tudnék
igy várom a jövendőt, az irgalomtalant!
Barátaim hol vagytok?
vigságom tanui hová tüntetek?
Kegyetlen körök csavarodtak körénk,
mágikus körök s eltaszitják tőlünk
a félénk közeledőt…
A zárt körben ketten vagyunk csak,
mint sorsuknak odaengedett fuldoklók,
ketten vagyunk a sülyedő szobában,
melynek vattás homályát egyforma
jajgatás szögei ütik át, mint fekete
eget szurós csillagok.
A beteg lázongva küzd, s el-elmerül
és ujra felriad eszméletlenség hullámaiból
és ijedt szemekkel arcomtól könyörög
reményt, szemem nyugalmába kapaszkodik,
mint gyermek, erős mosolyomba kapaszkodik,
foszló képek s kásás fájdalom közt
én vagyok az utolsó valóság!
Világos vagyok, akarat vagyok,
ember és út az elszakadt világhoz!
Valóság! mely lassan-lassan elsikkad
a viziókkal izzó betegszobában…
Némán mosolygok, elszántan mosolygok,
oh izmok iszonyu fegyelme!
biztató mosolyom alatt
őrjöngő félelmeim vonaglanak.
Egyedül vagyunk, kiszakadtunk a testből,
s ime, keringünk egyedül.
Egyedül vagyunk Istennel s a Halállal!
Hiszen hiába is sikoltanék!
Ki merne szembenézni éjszakáinkkal?
már sikoltani se tudnék
igy várom a jövendőt, az irgalomtalant!
Barátaim hol vagytok?
vigságom tanui hová tüntetek?
Kegyetlen körök csavarodtak körénk,
mágikus körök s eltaszitják tőlünk
a félénk közeledőt…
A zárt körben ketten vagyunk csak,
mint sorsuknak odaengedett fuldoklók,
ketten vagyunk a sülyedő szobában,
melynek vattás homályát egyforma
jajgatás szögei ütik át, mint fekete
eget szurós csillagok.
A beteg lázongva küzd, s el-elmerül
és ujra felriad eszméletlenség hullámaiból
és ijedt szemekkel arcomtól könyörög
reményt, szemem nyugalmába kapaszkodik,
mint gyermek, erős mosolyomba kapaszkodik,
foszló képek s kásás fájdalom közt
én vagyok az utolsó valóság!
Világos vagyok, akarat vagyok,
ember és út az elszakadt világhoz!
Valóság! mely lassan-lassan elsikkad
a viziókkal izzó betegszobában…
Némán mosolygok, elszántan mosolygok,
oh izmok iszonyu fegyelme!
biztató mosolyom alatt
őrjöngő félelmeim vonaglanak.
Egyedül vagyunk, kiszakadtunk a testből,
s ime, keringünk egyedül.
Egyedül vagyunk Istennel s a Halállal!
Hiszen hiába is sikoltanék!
Ki merne szembenézni éjszakáinkkal?
