KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ÉJJEL AZ ALVÓ MELLETT
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ÉJJEL AZ ALVÓ MELLETT
Éjjel, ha alszol s hallom, hogy lehelsz,
megrémülök: ez az, mit szeretek?
Ezt a ziháló, gyarló gépkazánt,
ezt a szegény, kis árva kelepet?
És hallgatom, hogy lopja életét
a semmiből a gyönge fujtató,
amellyel együtt reszket életem
isten kezébe s földre sújtható.
Te mindenem, rejtélyes szerkezet,
esetleges váz, élő gőztülök,
ki hogyha gyorsulsz, lassulsz vagy megállsz,
Dunába ugrom és megőrülök.
Jaj én bolond, hogy erre épitek,
nagyobb bolond énnálam nincsen itt,
bölcsebb a züllött kártyás, a hajós,
ki a viharra bizza kincseit.
Letérdelek, fölugrom, jajgatok,
szemembe félelem és éji láz,
s mint nyafka agg gyáván sopánkodom:
«Vigyázz, vigyázz, mindig vigyázz, vigyázz».
megrémülök: ez az, mit szeretek?
Ezt a ziháló, gyarló gépkazánt,
ezt a szegény, kis árva kelepet?
És hallgatom, hogy lopja életét
a semmiből a gyönge fujtató,
amellyel együtt reszket életem
isten kezébe s földre sújtható.
Te mindenem, rejtélyes szerkezet,
esetleges váz, élő gőztülök,
ki hogyha gyorsulsz, lassulsz vagy megállsz,
Dunába ugrom és megőrülök.
Jaj én bolond, hogy erre épitek,
nagyobb bolond énnálam nincsen itt,
bölcsebb a züllött kártyás, a hajós,
ki a viharra bizza kincseit.
Letérdelek, fölugrom, jajgatok,
szemembe félelem és éji láz,
s mint nyafka agg gyáván sopánkodom:
«Vigyázz, vigyázz, mindig vigyázz, vigyázz».
