RÉDEY TIVADAR: LEVÉL KOSZTOLÁNYI DEZSŐNEK
hogy tárcsát forgatva fölcsengesselek
s acélkagylód torkán zúdítsam reád
kalmárszázadunknak nyers halló!-szavát:
ötven esztendődnek csöndes ünnepén,
ötvenből a húszba így szólítlak el,
hűtlen ifjúságunk emlékeivel.
a régi padokban fölhevülve mind,
lázadó fürtökkel, hangos kis csapat,
Négyesy tanár úr oltalma alatt.
te A csillagokhoz zengtél éneket,
s szemünkben a láng, a betlehemi csend
hirdette: a csillag köztünk megjelent!
Oly mindegy, – létünk is: lét-e, álom-e?
Máig álmot éltünk, ennyi az egész -
s Négyesy tanár úr még körmünkre néz…
önbecsükre büszkébb «nemzedékesek»!
Még mi úgy kezdtük: ki szárnyon, ki gyalog,
nemzedék se voltunk, csak – fiatalok!
Te még ott állsz értünk a nagy ég alatt,
sarkad alá szegve a tűnő időt:
s szólsz a csillagokkal, – testvéreid ők!