TÖRÖK SOPHIE: TÉGELYEK ILLATA SZÁLL…
TÖRÖK SOPHIE: TÉGELYEK ILLATA SZÁLL…
Éjjel van, nyujtózva bontom le ruháimat.
Közelebb érek magamhoz
hozzád érek közelebb kedvesem!
A távolság közelít, mert nem vagy itt:
bennem keringsz, szívem ütemére.
Hogy elvesztem! csupa emlékezés vagyok
testem nem enyém többé
nem is test, mint sötétkék éjszaka
morzsás csillagokból, palást vagyok talán
kirakva ezernyi kis világból
ezernyi símogatásból.
Ez hát testemnek lelke, gyönyöreim
lelke, mely nem bennem él,
kívülem borzong a lélek.
Az égbolt selyme is üres
semmiség, semmi az alap
csupán a mintázat valóság!
ilyen semmi vagyok én
nem vagyok test, csak emlékezés!
Szép emlékezés! sugárbokákkal, hibátlan
pillanatok csúcsain lengve, igen,
de mi lesz ezzel a testeddel?
mely ledobott cipőkkel lépked nesztelen
az éjféli szobában, mi lesz az állati hússal,
mely körül az enyészet flórája szövi egyre
gyilkos hálóját? Mi lesz valószínűtlen testeddel?
mely bizonyosan a férgeké!
Ma? holnap? holnapután?
Gyilkosaid láthatatlan világa percig sem
felejt el, szüntelen munkál körüled.
Mindennap elvesz valamit tőled
mindennap közelebb visz a földhöz
a vizszintes nyugalomhoz.
Éjjel van, számadások nehéz órája,
szertartások misztikus órája!
Tégelyek illata száll, arany olaj, festett
fegyverek a rémület ellen!
Óh haláltelűző vidám büvölet, szépségetőrző
gonosz mágia! naiv tudományod
nevesse ki a nehéz éjszakát,
s én váltottan rázom tollaimat, mint
hattyu a mesében. Kedvesem jönni fog,
s lelkemen megborzanganak a csillagok…
Közelebb érek magamhoz
hozzád érek közelebb kedvesem!
A távolság közelít, mert nem vagy itt:
bennem keringsz, szívem ütemére.
Hogy elvesztem! csupa emlékezés vagyok
testem nem enyém többé
nem is test, mint sötétkék éjszaka
morzsás csillagokból, palást vagyok talán
kirakva ezernyi kis világból
ezernyi símogatásból.
Ez hát testemnek lelke, gyönyöreim
lelke, mely nem bennem él,
kívülem borzong a lélek.
Az égbolt selyme is üres
semmiség, semmi az alap
csupán a mintázat valóság!
ilyen semmi vagyok én
nem vagyok test, csak emlékezés!
Szép emlékezés! sugárbokákkal, hibátlan
pillanatok csúcsain lengve, igen,
de mi lesz ezzel a testeddel?
mely ledobott cipőkkel lépked nesztelen
az éjféli szobában, mi lesz az állati hússal,
mely körül az enyészet flórája szövi egyre
gyilkos hálóját? Mi lesz valószínűtlen testeddel?
mely bizonyosan a férgeké!
Ma? holnap? holnapután?
Gyilkosaid láthatatlan világa percig sem
felejt el, szüntelen munkál körüled.
Mindennap elvesz valamit tőled
mindennap közelebb visz a földhöz
a vizszintes nyugalomhoz.
Éjjel van, számadások nehéz órája,
szertartások misztikus órája!
Tégelyek illata száll, arany olaj, festett
fegyverek a rémület ellen!
Óh haláltelűző vidám büvölet, szépségetőrző
gonosz mágia! naiv tudományod
nevesse ki a nehéz éjszakát,
s én váltottan rázom tollaimat, mint
hattyu a mesében. Kedvesem jönni fog,
s lelkemen megborzanganak a csillagok…
