ÁRKÁDIA
ÁRKÁDIA
Agancsok és líra. – Érdemes néha a napilapok Vadászat c. rovatát is böngészni. Megtudjuk például ebből, milyen gazdag érzelmeket s komplikált lelki hatásokat válthat ki akár egy őzbak vagy szarvasbika agancsa is.
Ime két idézet, egyik a tavaszi, másik az őszi szezonból. Pünköst körül a «kapitális őzbak» aktuális:
«Vadászat a selejtezés is, a satnya, beteg, kiöregedett egyedek, életképtelenek lelövése, de legboldogabb a vadász a kapitális bak ravatala felett. Nehéz leírni azt az érzést, ami akkor járja át a vadászszívet, amikor a szív gazdája – kalapja mellett vérbemártott cserlevéllel, gyöngyvirággal – a kapitális bak vastag, fekete, dúsan gyöngyözött agancsát markolássza».
(Pesti Napló, Vadászat, 1936. ápr. 25.)
Ősszel viszont a szarvasbika van soron:
«A legjobb bikát eddig az idén Kunder Antal miniszteri tanácsos lőtte Simontornyán, a nagyszékelyi erdőrészben. – Már a tavalyi kiállításon is találkoztunk néhány jó aganccsal, melyeknek viselőit Kunder Antal ejtette el, mely ugyancsak amellett bizonyít, hogy Kunder Antal – bizonyára valami veleszületett vágy folytán – régi tisztelője és alapos ismerője a szarvasbikának, mert nem véletlen az egészen, ha valaki gyakorta találkozik erős szarvassal. Az idén Lengyelországban is lőtt egy szarvast Kunder Antal. A lengyel szarvas, mely a Kárpátokban esett, még fenségesebb az aranyérmesnél. Tömörebb, szárai – azok a vastag szárak, melyek alig markolhatók meg – egyenletesebbek és a szabálytalanul szétterülő korona több őserőt árul el. A másik nehezebb, – elsődíjas – a kárpáti sokkal több fenséget árul el. Nehezen tudna választani közöttük az ember!»
(Ugyanott, okt. 10.)
Érdekes megállapítás a tiszteletről. – A tisztelet valóban különös érzelem. Kunder Antal például, mint imént olvastuk, régi tisztelője a szarvasbikának, de ez az érzés nem akadályozza meg abban, hogy, ha teheti, a mélyen tisztelt szarvasbikát agyon ne lőjje. Nem csodáljuk, ha Bozzay Margit, a kitünő írónő, a kérdés tüzetes tanulmányozását ajánlja.
«Közben persze gondolkozni is kell valamicskét az olvasottakról. Ilyenformán egészen érdekes megállapításokat tehetünk.
Elsősorban azt, hogy minden embert vagy majdnem minden embert a tisztelet szempontjából kétfelé kell vágni».
(Tekintélytisztelet c. cikk, okt. 4.)
A felfedezés csakugyan meglepő, s hisszük, hogy feltűnést is fog kelteni.
Reálizmus. – Hogyan képzeli el az író (bizonyára nő!) a detektív és a gyanusított lelki viszonyát:
«Nyugtassa meg a lelkét, asszonyom, – szólt különös részvéttel (már mint a detektív). – Mindent elkövetek az érdekében».
«Az asszony térdre roskadt».
«Hogy ennyi jóság van a szívében! – jajdult föl csendesen. – Ki lehet ön, hogy így lehajol a szenvedőkhöz?»
«Én az igazság katonája vagyok – tette kezét az asszonyra, aztán eltűnt, csak az ajtónyíláson sugárzott vissza mégegyszer a szeme».
(Őserő, Fekete Orchidea, regény, írta: Izisz.)
Korunk szelleme szól hozzánk a plakátról is:
«Vendéghivogató igaz magyar disznótorra!
Én, ifj. Balázs Antal cégéres vendégfogadós a Hűvösvölgyben, ezúton adom tudtára kinek-kinek, hogy Octóbris (?) havának 17-ik napján, szombaton, egész nap, reggeltől bele az éjszakába
disznót öletek, vagyis disznótort tartok.»
(Ha ló nincs, jó a szamár is. Ha embert nem lehet, jó a disznó is.) Tehát:
«A hentesmunkát magyar böllérmester végzi a következő időrendben:
10 órakor délelőtt lesz a szúrás.
1/411 órakor délelőtt lesz a pörzsölés vagy koppasztás, vakarás,
3/411 órakor a hasítás, bontás és tagolás» – és így tovább.
Polgárháború gondos rendezéssel:
Kép, mellette magyarázó szöveg. A kép szabad teret ábrázol, a téren hullák feküsznek; a szöveg pedig azt mondja, hogy: «A Madrid felé vezető országutak mentén, az árkokban, már mindenütt holttestek jelzik az elkövetkező szörnyű harcokat.»
(8 Órai Ujság, 1936 október 27.)
