CS. SZABÓ LÁSZLÓ: EGY GONDOLAT BÁNT ENGEMET…
CS. SZABÓ LÁSZLÓ: EGY GONDOLAT BÁNT ENGEMET…
«Holnap indulok Nagyvárad felé Pestre s onnan külföldre. Nőtlenségem utolsó hónapjait utazással töltöm. Megnézem a tengert, melyet annyira óhajtok már látni, mert hisz az rokona szívemnek; mély és viharos. Megnézem Shakespeare, Shelley és Byron hazáját, a sötét Angliát s megnézem Béranger honát, a fényes Franciaországot és magát Bérangert, a világ új megváltójának, a szabadságnak legnagyobb apostolát.»
Petőfi Sándor levele Erdődről, 1847. május 26-án
Hasonmás voltál, megölhetlek.
Megszólítottál a Saint Merry negyedben, elkísértél a kihalt szőlőhegyekre, makacsul tudakoltad elmaradt sorsod, ha azon a nyáron az erdődi várkert helyett Párizsnak fordulsz. Szerettelek, szántalak, tiszteltelek s legjobb lelkiismerettel akartam felelni. Ha egyszer kijutottál, Párizs úgyis visszatart, feleltem, elvarázsol az önkéntes számkivetés kéjes sértettsége, honvágyad elapad s a boldogtalan júniusi felkelés odakünn ér. Nem lettél volna tétlen, fegyvert fogsz a bérszolgaság ellen, a munkajogért, a demokratikus népalkotmányért. Világéletedben világosan beszéltél, világosan is cselekedtél volna.
Rajtam a tekinteted, keresztülvillan a Montrouge utcán, megérint a balatoni útkanyarban, a somogyi jegenyék alatt. Mi lett volna, ha elhagyod a lányt, de kitartasz a párisi út mellett? Most felelek és aztán megöllek hasonmás, barát és jelkép.
