HAJDU HENRIK: TAVASZ
HAJDU HENRIK: TAVASZ
Csak átöleltem volna lelkedet,
ahogy a Nap arany káprázatából
látóköröm fölé emelkedett!
ahogy a Nap arany káprázatából
látóköröm fölé emelkedett!
Tavaszi fények közt törtél felém:
mosolyodtól egyszerre kivirultam,
mint egy vén kóró április delén.
mosolyodtól egyszerre kivirultam,
mint egy vén kóró április delén.
A fagy már-már gyökereimhez ért,
de tűzvarázsod dermedt rostjaimban
fölbugyborgatta a mihaszna vért.
de tűzvarázsod dermedt rostjaimban
fölbugyborgatta a mihaszna vért.
Köröttem hó fodrozta a rögöt,
csupán én ágaskodtam a magasba,
hogy jobban lássalak a dics mögött.
csupán én ágaskodtam a magasba,
hogy jobban lássalak a dics mögött.
Aztán gonosz felhők sodortak el.
Leveleim fázósan kókadoznak –
lefoszlik róluk minden égi jel.
Leveleim fázósan kókadoznak –
lefoszlik róluk minden égi jel.
Hova tűntél? Elém villansz-e még?
A menny bezárul, hüvös szél süvöltöz
s a vizeken sötéten áll a jég.
A menny bezárul, hüvös szél süvöltöz
s a vizeken sötéten áll a jég.
Úgy érzem, az egész világ kihalt.
Ha hasztalan kapaszkodnám utánad,
dübörgesd rám a legdúlóbb vihart!
Ha hasztalan kapaszkodnám utánad,
dübörgesd rám a legdúlóbb vihart!
Tépázz föl a hideg párák alul,
hadd kergetem finom sugárcsóvádat,
amíg a vész pozdorjává gyalul!
hadd kergetem finom sugárcsóvádat,
amíg a vész pozdorjává gyalul!
