Halász Gábor: JUSTH ZSIGMOND MAGYARORSZÁGI NAPLÓJÁBÓL
Halász Gábor: JUSTH ZSIGMOND MAGYARORSZÁGI NAPLÓJÁBÓL
Az író hazatért Párizsból, és a lélekben műveltek módjára nem fölényt hozott magával, csak éleslátást; de a megtérés kirobbanó pátoszát sem, hanem egyensúlyérzéket. Európainak lenni az ő szemében annyit jelent, mint otthonosan viselkedni – még idehaza is. Két évet várt párizsi naplóírása után, míg (1889-ben) elérkezettnek látja az időt, hogy itthoni életéből is kiragadjon és megrajzoljon egy tudatosan kikerekített részletet. Három hónapját mutatja fel, pesti írók közt forgolódását, vidéki kastélylátogatásait, feltáruló kollégákat és zárkózott, befelé élő barátokat, feltörő egyéneket és elfáradt családokat; már nemcsak érdekességeket gyűjt, hanem tanulságokat is. Gyorsan érett meg, nyugtalan lelkén kívül az egyre betegebb test hajszolja és az egyre erősebb hivatástudat: elemzése alá fogni, a maga higgadt ítéletével közelíteni meg a hibákat, amelyekhez addig szenvedély nyúlt és hirtelenkedés.
A társadalom izgatja, de az egyéni arcokon keresztül, művészi, játékos ösztönét nem sorvasztja el a meglátott feladat. Kritikája meglesett személyes gyöngéken épül fel, apró torzításokkal tapogatja ki a lényeget, hálás jeleneteket dolgoz ki; csak annyira igazságtalan, hogy hatásosabb legyen belső igazsága. Árnyéka sincs benne a pamfletírónak; elfogultsága nem a rontó kortársé, hanem a formáló művészé.
Azé lírája is, egy-egy mozgalmas napján átütköző belső bágyadása, ernyedt gyönyörködése az élet látványában. Minden perce betöltve, és szívében a céltalanság érzése, mulatságból megy mulatságba finom fájdalmát hurcolva. Tettrekész és szemlélődő, makacs és akaratgyenge, ironikus és szomorkodó. Századvégi? Az örök művész.
A BOHÉMEK • Március 22. péntek
Március 29. péntek
A TÁRSASÁG • Március 30. szombat
április 10. szerda
TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS • Április 29. hétfő
