Rónay György: Áradat
szerelmi éneke,
buggyan a fák lombján, a lányok ruganyos
tomporán és tele
már vele föld és ég és zizegő
véred üteme.
egy mámoros kebel.
Játszik veled, fölemel és elejt,
újra fölemel,
szökik, kergeted, űzöd azt hiszed,
s már te űzetel.
italát kortyolod.
A föld alattad mélyen lüktet és
szíve dobog,
s a felhő fönt: kendő mit egy bolond
lány hanyagon eldobott.
zűrzavara!
nyüzsgő fű! zsongó lomb! rigók
kurjantó dala!
Fölkapott és tovavisz egy vad folyó
parttalan áradata.
úszol el a lágy
hullámok síkos vállán. Hallod a
habok hűvös dallamát.
Befogja szemedet és szeliden
forog veled a világ.