WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke:

Full text search

WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke:
WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Torgyán úr sem értette egészen pontosan ezek szerint, amit mondtam. A bizottság két részletben utazna: az első része vasárnap indulna, a következő 9. körül. Azt mondtam, hogy a házbizottság és a bizottságunk többsége is dönthet úgy, hogy nem utazik. Ezt én egy személyben nem tudom eldönteni, nem az én kompetenciám, nincs jogom eldönteni. Erre a kérdésre nem tudok konkrétan válaszolni sem az elnök úrnak, sem Torgyán úrnak. Ez két bizottságon múlik: az önkormányzati bizottságon, amelynek tagjai utaznak. Őket holnapra összehívjuk, vagy az ülés után még megbeszéljük. A házbizottságon is múlik, hogy engedélyezi vagy nem engedélyezi az utat. Az előbb is ezt mondtam, azt hiszem, most már eléggé világos. (Mozgolódás, közbeszólások: Nem ezt mondtad!)
 

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť