KÉRI KÁLMÁN (MDF)

Full text search

KÉRI KÁLMÁN (MDF)
KÉRI KÁLMÁN (MDF) Elnök Úr! Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! A legutóbbi ülésen elhangzott egy megjegyzés, éspedig Szabó képviselőtársam szájából. Ehhez szeretnék magyarázatot fűzni. Egy mondatban úgy adódott, hogy két rendszerről volt szó: a Károlyi Mihály rendszeréről és a Horthy-rendszerről.
Képviselőtársam kijelentette, hogy ő mindenképpen a Károlyi- rendszer híve. Helyes. Szabad legyen azt mondanom, hogy végigszolgáltam azt a három rendszert: Károlyi, Horthy – közben a proletárdiktatúrát is – …így hát átéltem ezeket. Ezek alapján szabad legyen azt mondanom: mély tisztelettel adózom azoknak az eszméknek, amelyeket Károlyi Mihály magáévá tett és hirdetett.
Hozzá kell tegyem azonban, hogy nem volt módjában azokat végrehajtani, mert a külpolitika erre nem adott lehetőséget. De azt is le kell szögeznem, hogy jóhiszeműségét kijátszva, sikerült azokat a magyar csapatokat, amelyeknek jó része azért jött vissza a frontról, hogy a szülőföldjét megvédje, szétzülleszteni – emlékezzünk csak vissza Pogány József nevére –, s ennek következtében könnyű prédája volt azoknak, akik valamit le akartak metszeni testünkből részben a Nagykövetek Tanácsának a végrehajtásával, részben messze azon túlmenően.
De miért akarom én Önöket untatni ezzel? Azért kérem, mert most a Magyar Honvédségnek a szellemét akarjuk felépíteni, átállítani. Ehhez világos képe kell, hogy legyen annak, aki erről velünk tárgyal. Nem állíthatjuk oda nekik példaképpen azt az időt, amit az jellemzett, hogy nem akarok katonát látni. (Közbeszólás: Helyes!) Hát ezt csak nem mondhatjuk most! Hát akkor mit mondjunk? Mondhatjuk nyugodtan azt, hogy létesült egy köztársaság, létesült azután egy proletárdiktatúra, s a proletárdiktatúrából állíthatunk példaképeket, mert a Vörös Hadsereg is kezdett vörös zászlóval harcolni, harcolt végig vörös, és piros-fehér-zöld zászlóval, s verte vissza egymás után az intervenciósokat. Emlékezzünk csak Stromfeld nevére! Minderről egész röviden.
Utána kérem jött, ahogy mondják a Horthy-rendszer. Engedjék meg, hogy azt mondjam, az is felépített egy honvédséget. Egy honvédséget, amiről azt kell mondanom, hogy derekasan harcolt és védte a hazát. Az, hogy kikerült a Donhoz is? Sajnos. De hát végre, engedjük meg, hogy harca igazságos volt, ha a kommunizmus ellen harcolt! (Taps.)
Ezek után azt kell mondjam, hogy kell átnevelnünk – igenis – honvédségünk szellemét, és én hiszem, hogy ez sikerülhet is, ha reálisan tájékoztatjuk a közelmúltról, ha példaképeket tudunk neki nyújtani, s akkor tudunk magunknak lekötelezett tiszteket biztosítani, s egy honvédséget, amely képes a határainkat megvédeni korlátolt erővel úgy személyzetben, mint anyagban. De akkor kell, hogy kiegészítsük ezt a gyengeségünket az erkölcsi erővel, magyar nemzeti neveléssel! Ehhez szükség van emberekre, akik ezt nekik meghirdetik, akiknek hisznek, s engedjék meg, hogy azt mondjam, 1945-től kezdve a mai napig egy dolog érlelődött bennem, hogy odaálljak azok mellé és azok élére, akik a honvédség magyar nemzeti szellemének a beoltását akarják végrehajtani, és ezt támogatni. (Közbekiáltás: Éljen! –Taps.)
Öreg vagyok, de azért még kérek a jó Istentől néhány esztendőt, hogy ezt végrehajthassam. Kérem jelenlegi vezetőinknek a támogatását, hogy ebben közreműködhessem, s kérem az Önök támogatását is, mert az az egység, amelyet ebben ki tudunk fejleszteni, szükséges ezekben a nehéz időkben.
Szeretném arra kérni Önöket, hogy egyöntetűen foglaljanak állást amellett, hogy hisszük, ez a honvédség – kevés kivételtől eltekintve – igenis alkalmas arra, hogy azt a honvédséget képviselje, amelyre nekünk szükségünk van. Befejeztem. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť