MÉCS IMRE (SZDSZ)

Full text search

MÉCS IMRE (SZDSZ)
MÉCS IMRE (SZDSZ) Logikai áramkörökön edzett agyamnak ez kicsit bonyolult, de elfogadom Elnök úrnak az állítását, mivel megértettem, hogy az eredeti javaslattevőnek a kezében van a dolog. Lényegében azzal, hogy ő egy új javaslatot fogadott el, az eredeti érvényét vesztette, és újnak számít. Tekintettel arra, hogy nagyon fontos volna, hogy minél előbb határozat szülessék ebben a kérdésben, ugyanakkor az is nagyon fontos, amit Vásárhelyi Miklós eredetileg fogalmazott, a szívünkből fogalmazta, az eszünkből és a gerincünknek megfelelően fogalmazta. Hogy az is megörökíttessék, ezért kérem jegyzőkönyvbe venni azt, hogy az 1956-os forradalmi kormány jogszerűen, a felkelt nép akaratának és a nemzet érdekének megfelelően járt el, amikor 1956. november 1-jén felmondta a Varsói Szerződést. E döntés november 4-e utáni megsemmisítését külső kényszer alatt hajtották végre, s az ennél fogva törvényesnek nem tekinthető! –Visszavonom a javaslatomat. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť