BEJCZY SÁNDOR (FKgP)

Full text search

BEJCZY SÁNDOR (FKgP)
BEJCZY SÁNDOR (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Roszík Gábor képviselőtársamnak a több száz milliós megnyilvánulásai (derültség) azt mutatják, hogy a különböző szervezetek micsoda nagy pénzeket kaptak és vettek fel. Legyen szabad nekem azt mondanom, hogy teljesen meg vagyok döbbenve, hogy micsoda hatalmas összegek kerültek ki az állami költségvetésből bizonyos szervezetek részére.
Az ellenzéki kerekasztal igen tisztelt tárgyaló partnerei annak idején hosszú-hosszú heteken keresztül azon vitatkoztunk, hogy 5-6-10, maximum 15 millió forintot hogyan kaphatnak meg a választási küzdelmekre felkészülő demokratikus pártok. Nagy viták voltak. A FIDESZ és az SZDSZ részéről jogosan az az álláspont alakult ki, hogy tulajdonképpen ne kerüljön többe a választás összességében, mint amennyit annak idején egyedül az MSZP. az MSZMP megkapott. Hát természetesen ennek csak egy nagyon kicsi hányada került a többi párt, a demokratikus pártok kezébe. Mindenki tudja bizony itt a tisztelt képviselők közül, hogy milyen keservesen tudtuk mi lebonyolítani ezeket az úgynevezett választásokat, és akkor itt hallom, hogy a népfront micsoda hatalmas összeget kapott annak idején.
Ez a szép operettszerű társaság, amely éveken keresztül csinálta a legkülönbözőbb összejöveteleket, kongresszusokat stb. stb., csodálatosan berendezkedett az ország szinte minden községében, városában és különösen Budapesten. Legyen szabad egy konkrétumot mondani. Voltam bátor áprilisban a pártok képviselői által összehívott értekezleten a Minisztertanács Hivatalának, Bercsényi Botond úrnak a Kisgazdapárt részéről azt a kérést előterjesztenem, hogy a Független Kisgazdapártnak annak idején rendbe hozott épületét adják vissza a Független Kisgazdapártnak. Ez az épület jelenleg még a Hazafias Népfront vagy a "TESZ-vesz" vagy nem tudom milyen utódpártnak a székháza. (Mozgás.) Kérem szépen, konkrétan tudom közölni a tisztelt hallgatókkal, a tisztelt képviselőtársakkal: ez az épület 1945-ben a dunaparti harcok miatt teljesen romos állapotban érte meg a dicsőséges felszabadulást. Saját lábammal léptem be az ablakon, illetve a kirakatablakon, mert se üveg, se kirakat, semmi nem volt. A Független Kisgazdapárt akkor még úgynevezett tehetősebb embereinek a közreműködésével ezt az épületet rendbe hoztuk, és a Független Kisgazdapárt Pest megyei szervezetének lett a székháza.
Voltam bátor most, a választások után erre az épületre az igényünket bejelenteni. Az újságban megjelent – azt hiszem, a Magyar Nemzetben – egy hónap múlva a népfront illetékeseinek közleménye, amely szerint ez az épület telekkönyvileg soha nem volt a Független Kisgazdapárté. El tudom képzelni, hogy mi annak idején ezzel nem foglalkoztunk, de az biztos, hogy ezt az épületet lakhatóvá, esztétikussá a Független Kisgazdapárt tette a Duna-parton.
Ezért voltam bátor a Minisztertanács Hivatalánál ezt az igényt bejelenteni. Sajnos, a mai napig válasz nem érkezett. Mi természetesen nem fogjuk azt csinálni, mint ahogy annak idején a Független Kisgazdapárt Semmelweis utcai székházában Vas Zoltán akkori nagyvezér megjelent, és azt mondotta: ez a ház pedig a Magyar-Szovjet Baráti Társaságnak az épülete lesz.
Megkérdeztem, velünk mi lesz, azt mondta, ezzel ne törődjön, majd csinálunk valamit. Megjelentek az ávós teherautók, és egyszerűen kizsuppoltak bennünket a Semmelweis utcából. Természetesen mi ezt nem fogjuk csinálni, de tisztelettel kérem a Minisztertanács Hivatalát erről a helyről, hogy először is szíveskedjék választ adni kérésünkre. Azt hiszem, valóban joggal visszatérhetünk mi a negyvenöt év előtti székházunkba. Köszönöm szépen. (Szórványos taps középről.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť