TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)

Full text search

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miután Szabad György történészprofesszor, a képviselőház elnöke jogászokat megszégyenítő módon, de rendkívül helyesen mutatott rá az előterjesztés helyes jogi megítélésére, legyen szabad nekem Szabad György professzor urat támogatnom egy történelmi igazsággal, egy nagy bölcsnek, hazánk nagy tudósának és bölcsének, Deák Ferencnek azzal az ismert, a parlamenti állandó bizottságokra és a plénumra is érdemes mondatával, nevezetesen: "A nemzet vagyonával és vérével maga a nemzet jogosult rendelkezni" – tehát nem az állandó bizottságok, hanem a Parlament. Ugyanezt az elvet tette magáévá a Házszabály is, amely kimondja, hogy a bizottságok az Országgyűlés véleményező, javaslattevő és ellenőrző szervei: ennek folytán tehát a döntés joga a plénumot illeti meg, és miután elképesztő számokat hallottunk a bizottsági jelentés kapcsán, például olyan adatokról hallottam most első ízben, hogy az általam már hosszú-hosszú ideje csak fantomszervezetként ismert Népfront milyen óriási szeletet akar a költségvetésből lehasítani magának.
Ezért úgy gondolom, hogy különösen napjainkban az a kevés pénze az országnak, ami még a rendelkezésére áll, jelen pillanatban az ország vére, és ezzel mi rendkívül körültekintően, csak a teljes nemzet előtt rendelkezhetünk, ezért minden erőmmel támogatom Szabad professzor úrnak azt az előterjesztését, hogy ennek a kérdésnek az eldöntése az Országgyűlés plénumához kerüljön. (Szórványos taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť