KOVÁCS GÁBOR (KDNP)

Full text search

KOVÁCS GÁBOR (KDNP)
KOVÁCS GÁBOR (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzési alapról szóló 1988. évi XXIII. törvény kétéves alkalmazása felszínre hozta hiányosságait. De el kell ismerni, hogy segítette a gyakorlati oktatás tárgyi feltételrendszerének a megteremtését, lehetőséget teremtett az iskolák szakmai, gyakorlati képzésének reálisabb fejlesztésére, a termelési színvonal követelményeihez való közelítésére.
A benyújtott módosítás igyekszik kiküszöbölni a törvény funkcionálásának zavarait. Valóban szükséges és igazságérzetünknek megfelelő a külföldi részvétellel működő gazdasági társaságok kivételezett helyzetének megszüntetése, valamint annak feloldása, hogy csak szakközépiskola támogatható. A törvényjavaslatot jónak, szükségesnek tartom. A benyújtott módosítási javaslatokkal is egyetértek. A törvényt én úgy értelmezem, hogy a szakmunkásképzés, illetve a szakképzés szinten tartása állami feladat, és a szakképzési alap a fejlesztést szolgálja; nem csorbítható vele az iskola költségvetése.
Ebben az értelemben kívánom támogatni dr. Mihály Zoltán képviselőtársam 1075-ös számú módosító javaslatát is. Dr. Mihály Zoltán javaslata védelmet jelent az intézmények számára abban az esetben, ha a helyi önkormányzat az anyagi ellehetetlenülés helyzetébe kerül. De ha ez lehetőséget teremt az iskola költségvetésének csorbítására, akkor tulajdonképpen nem segítjük vele a szakoktatást. Erre szeretném képviselőtársam figyelmét felhívni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť