ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! Megkezdjük az illetékekről szóló törvényjavaslat szavazását. Megkérem az államtitkár képviselőket, hogy szíveskedjenek a képviselői helyükön helyet foglalni. (Megtörténik.) Megkérem továbbá azon képviselőtársaimat, akik módosító indítványuk visszavonása mellett döntöttek, hogy ezt szíveskedjenek bejelenteni. Természetesen menet közben is bejelenthetik. Néhány képviselőtársunk bejelentése máris megérkezett.
Soron következik tehát a határozathozatal az illetékekről szóló törvényjavaslat kérdéskörében. Kérem, szíveskedjenek elővenni a következőket: a költségvetési bizottság jelentését a 904-es számon, a költségvetési bizottság kiegészítő jelentését a 963-as számon, az alkotmányügyi bizottság jelentését a 973-as számon. A határozathozatal során – amelyen kérem, hogy lehetőleg minél nagyobb számban vegyenek részt képviselőtársaim – az alkotmányügyi bizottság jelentését vesszük alapul. A bevezetésnél azonban ismertetni fogom a két bizottság állásfoglalását is.
A jelentés 1. pontja tartalmazza Bossányi Katalin módosító javaslatát, amely a törvényjavaslat 2. §-a (1) bekezdésének második mondatára és a 100. § (2) bekezdésének elhagyására vonatkozik. Lényege: a törvény hatálya a belföldön állandó lakhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező magánszemélyekre terjedjen ki. A módosító javaslat elfogadását egyik bizottság sem támogatta. Kérdezem miniszter urat, egyetért-e a módosító javaslattal.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť