FEKETE GYULA, DR. (MDF)

Full text search

FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint tudjuk, a bírók, az ügyészek nem lehetnek politikai pártok tagjai, nem politizálhatnak, így érdekeiket, sérelmeiket csak közvetítők révén tudják orvosolni.
Újpesten élő bírók kerestek fel kérésükkel, amelyeket most önöknek továbbítok. A kérést a Parlament alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottsága nem tette magáévá, de etikailag mégsem tehetem meg, hogy visszavonjam javaslatomat, mivel – mint mondtam – az érdekeltek nem lehetnek a tisztelt Ház tagjai, így kérésüket feltétlenül meg kell hallgatni.
Az első kérésük az, hogy a törvény vonatkozzon valamennyi bíróra, ne legyen közöttük olyan különbségtétel, mint a törvényjavaslat 1. §-ának (3) bekezdése megengedne, miszerint ez a törvény ne vonatkozzon az Igazságügyi Minisztériumba beosztott bírókra. Kérem, ez annak a nyílt elismerése, ez a bekezdés, hogy a minisztériumban egyáltalán bíró dolgozhat. A hatalmi ágak szétválasztásának a jegyében nagyon szükséges lenne, hogy bíró fölött miniszter ne rendelkezhessen. Kérdésemre, miszerint hogyan kerül egyáltalán bíró a minisztériumba, azt válaszolták, hogy ezek a személyek gyakorlatilag köztisztviselők, akiknek a bírói kinevezése ugyan megvan, de a minisztériumi jobb fizetés elcsábította őket a bírói pályáról. Ott köztisztviselői tevékenységet látnak el, és egy idő elteltével, amikor majd valahol megüresedik egy jobban fizető megyei bírói szék, akkor ismét reaktiváltatják magukat bírói minőségükben.
Kérem, nyilvánvaló, hogy a végrehajtó hatalomtól történő ilyen mértékű függés megengedhetetlen. Felhívom az önök figyelmét arra is, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény ne vonatkozna a bírókra. Az előttünk fekvő törvényjavaslat viszont ne vonatkozna az Igazságügyi Minisztériumba beosztott bírókra, tehát egy olyan joghézag keletkezne, amelyik szintén felhívná arra a figyelmet, hogy itt nem tökéletes a hatalmi ágak szétválasztottsága.
A második kérés, amit Önöknek tolmácsolok, az csupán annyi, hogy a 6. §. (2) bekezdése úgy rendelkezzen, hogy a jogi pályán eltöltött éveket a bírák fizetési besorolása esetében szolgálati időként kellene figyelembe venni. Nyugati országokban az a tapasztalat, hogy a bírói életpálya az a jogi életpálya betetőzése. Bíróvá akkor lehet válni, amikor már több évtizedet a kinevezett eltöltött jogtanácsosi vagy ügyvédi pályán. Sajnos Magyaroszágon nem ez a szokásos bírói életpálya. Nagyon gyakran fiatal, végzett személyek kerülnek bírói székbe, és ahogy előremennek tapasztalatban, úgy egyre inkább elcsábulnak ügyvédi, jogtanácsosi vagy más jogászi pályára.
A kedvezőtlen tendencia megállítása érdekében is kell, hogy segítsük elő a későbbiekben a tapasztalt jogászok bíróvá válását, korábbi élettapasztalatuk szolgálati években történő elismerését is. A felszólalásra felkérő bíróknak továbbítottam a tárca aggodalmait, miszerint a kötelező szolgálati idő beszámítása nem méltányos azon jogászok esetében, akik tanácsnál, tsz-irodán dolgoztak előzőleg, így viszonylag csekély a bírói élettapasztalatuk. Mire ők azt válaszolták, hogy alkalmatlan személyek semmiképpen ne válhassanak bíróvá, ügyésszé, és erre még alacsonyabb fizetés se adjon lelkiismeretünknek felmentést.
Köszönöm figyelmüket, és kérem az általam tolmácsolt bírói kérések figyelembevételét. (Gyér taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť