SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:

Full text search

SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az M0-ás autóút most elkészült 11,6 kilométeres, az 50-es és 6-os számú főutak közötti, a Dunán és a Csepel-szigeten átvezető szakaszának átadását november 16-ra tervezik. Az elkészült szakasz része egy főváros körüli útgyűrűnek, amely az autópályák összeköttetésén kívül a főváros belső útjait is tehermentesíteni fogja.
Jelen időszak legfontosabb feladata az M1-es és az M5-ös autópályák közötti összeköttetés megteremtése, melynek érdekében a beruházás részben világbanki kölcsönből 1987-ben kezdődött meg. Mai gondjaink forrása, hogy a költségvetés korábban nem tudta a teljes szakasz egyidejű építését finanszírozni, s emiatt kényszerből az építést időben is elhúzódóan, több ütemben kell megvalósítanunk.
Az ütemezés következménye, hogy a most átadandó autóútszakasz megközelítése a meglévő utak, így az Érden átvezető 6-os és 70-es számú főutak forgalmi többletterhelését okozná arra az átmeneti időre, amíg az autóút következő szakasza elkészül. Érd lakóinak panaszát ezért jogosnak ítélem, és intézkedni fogok annak érdekében, hogy a távlati tervekben szereplő, Érdet elkerülő útszakasz megvalósítása, amely korábban költségvetési forráshiány miatt nem kerülhetett sorra, előrehozottan, soron kívül megkezdődjék. Konkrétan: az érdi elkerülő szakasz tervezési munkái megkezdődtek, s egyéb előkészületek is folyamatban vannak annak érdekében, hogy az elkerülő út 6-os számú főutat kiváltó, 3,3 kilométer hosszú szakasza, valamint az M7-es autópályáig terjedő további szakasz 1992 végére elkészülhessen, továbbá az M0-s autóút következő, a 6-os számú főút és az M1-es autópálya közötti szakaszának üzembe helyezése 1994 végéig a Világbank felé kötelezettséget vállalva és ennek betartásával készüljön el.
Minderről és a lehetséges forgalomkorlátozási intézkedésekről a közúti szakágazat vezetői éppen ma délután tárgyalnak Érd város képviselőivel, s bízom benne, hogy a tárca által vállalt garanciák lehetőséget adnak az autóút zavarmentes üzembe helyezésére. Kérem válaszom elfogadását. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť